Csupa szív, lelkes emberek alkotják a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjasklubot, de tavaly a megszűnés réme fenyegette az összeszokott kis csapatot, mert egyikük sem vállalta az egyesület vezetését, sőt még a városban sem találtak erre megfelelő személyt. 2019 év végén aztán happy enddel zárult a történet.
Kényszerpályára került tavaly a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjasklub Tuba Lászlóné lemondása miatt. A tagság az év végi szilveszteri futás alkalmával kérte fel Tömböly Ildikót, hogy vállalja el a vezető nélkül maradt klub irányítását. A forralt borozás után jobb kedvre kerekedett társaság biztosra vette, hogy a jelölt igent mond.
– Talán nem is gondoltam komolyan. Úgy voltam vele, hogy hagyok egy kis időt, hadd érjen meg a gondolat és ha újra keresnek, akkor beszélünk róla – osztotta meg a tévénézőkkel akkori elképzeléseit Tömböly Ildikó. Beled önkormányzati képviselőjének nem kellett sokat várnia a visszahívásra, már január elején elvárták a klub első foglalkozására.
– Tudom, hogy több embert is megkerestek, de nem vállalták egyéb okok miatt. Valahol talán megsajnáltam ezt a harminc körüli létszámmal működő csapatot – magyarázta döntésének hátterét az új elnök, aki csodát persze nem ígérhet, de erejéhez, lehetőségeihez mérten segíti a civil szervezet tevékenységét. Tömböly Ildikót akadályoztatása esetén elődje, Tuba Lászlóné fogja helyettesíteni.
Nagy tévedésben él, aki azt gondolja, hogy egyhangúan, eseménytelenül telnek az idősebbek mindennapjait. Az éltesebb korúak közreműködnek a városi rendezvényeken, tartják a kapcsolatot a társ szervezetekkel, rendszeres kirándulásokon vesznek részt, képviselik a város nyugdíjasait a különböző fesztiválokon, de a nótadélutántól kezdve a mesemondó találkozón át a gyalogtúráig sok minden belefér a repertoárjukba.
Folyamatosan változó világunkban nagyon sok információra van szükség ahhoz, hogy valaki valóban képben legyen az általa képviselt területtel. Szerencsére számíthatnak a Zsámbokiné Buday Anna által vezetett „Életet az éveknek” Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetre is. Tömböly Ildikó minden lehetőséget megragad a tapasztalatcserére, ezért meghallgatta a Csornán megrendezésre kerülő, civilek napja alkalmából szervezett fórumot is. Ezt megelőzően részt vett a petőházaiak vezetői értekezletén, ahol megismerhette a központilag kiadott éves programtervezetet, majd megmutatta kameránk előtt az A4-es méretű, sűrűn teleírt táblázatot. Ennyi mindenre nyilván nem kerülhet sor, de megpróbálnak belőle szemezgetni, illetve csatlakozni a programokhoz. Példának okáért említette a tekeversenyt, mert hát azon sem tud mindenki részt venni, de akik úgy érzik, hogy testhezálló számukra a feladat, akár kettesével-négyesével is benevezhetnek a sporteseményre.
Az új elnök szerint nem szükséges teljes létszámmal jelen lenni az összes közösségi rendezvényen, mert az is bőven megfelelő, ha néhányan képviselik a beledi klubot. Most februárban lesz Győrben egy kártyaverseny, amelyre 2 férfi tagot regisztráltak, hiszen fontos számukra, hogy minél több helyen ott legyenek.
Tömböly Ildikó még nem tartozik a nyugdíjasok táborába, de ha már elvállalta, fontosnak tartja hogy minél eseménydúsabb, minőségibb életet éljenek az idősek is. A kéthetente szerda délután 14 órai időpontok azon alkalmak közé tartozzanak, amikor érdemes otthonról kimozdulni a beledi művelődési házba a jó társaság kedvéért.
A klubtagok kivárják a hathetes ügyintézési határidőt, és február végétől remélhetőleg egyesületi formában tudják folytatni tevékenységüket. Azért fontos ez a szervezeti forma, mert akkor ők is részt vehetnek a különböző pályázatokon.
A nyugdíjasklub vezetője a pénzt szükséges rossznak tartja, mert bármennyire is kellemetlen róla beszélni, anélkül nem tudják megvalósítani programjaikat. Mindenképpen számítanak az önkormányzat segítségére is, hisz a 3.000 forintos tagdíjat jócskán ki kell egészíteniük, ezenkívül várják az adakozó vállalkozókat, jó szándékú támogatókat. Remélhetőleg minél többen érzik úgy, hogy érdemes áldozni az egyesületre.
A beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjasklub tagtoborzót indít és a régebbiek közül is szeretnének többeket visszacsábítani. A hatvan év körüliek gyakran azért nem akarnak közéjük állni, mert fiatalnak érzik még magukat, de a csapat számítana a friss nyugdíjasokra is. Tömböly Ildikó szeretettel várja a helyiek jelentkezését ([email protected]), és az újonnan belépők klubtagságáról háromtagú elnökség fog dönteni. Szerinte ahol megvan a jó szándék és a szeretet, hatékonyan működhet az egyesület.
Beküldés dátuma: 2020. 02. 11.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.