Szücs Imre gyermekkorában a Rákóczi utca 71. szám alatti házban lakott szüleivel. A gartai úr elmúlt 80 éves, de még ma is sok emléket őriz arról a közös udvarról, ahol öt család élte mindennapjait. A háború még közelebb hozta egymáshoz az embereket. A földosztást követően Szücsék három hold földön gazdálkodtak, és az édesapa kérésére a fiú otthon maradt segíteni, aki valamivel később elvégezte a gépkocsivezetői tanfolyamot, majd garázsmesterként dolgozott a helyi Volánnál. Szücs Imre annyira jól érezte magát a tűzoltók társaságában, hogy tíz esztendős sem volt, de már elmehetett velük az egyik vitnyédi esethez, és ő ellenőrizte rendszeresen a fecskendők épségét. Akkoriban még azt a tűzoltófecskendőt használták, amely azóta is nagy tiszteletnek örvend a gartaiak körében, hiszen az 1800-as években vásárolták 385 pengő forintért. Interjúalanyunk 1946-ban belépett a háború után újjáalakuló, harminc fős gartai önkéntesekhez. Ők vonultak ki a babóti és a vitnyédi tűzesetekhez, és tisztán emlékszik arra, amikor a gartai templomtól 150 méterre lévő Lukácsi István pajtája lángra kapott. Odalett a széna, a szalma, és elégtek a gazdasági felszerelések, a szekerek és a szerszámok is. De a lánglovagok élete nemcsak a kemény munkáról szólt, hanem körmenetkor egyenruhában kísérték az oltáriszentséget végig az utcákon, ezenkívül szívesen részt vettek az augusztus 20-i bálon. Szücs Imrét fia is követi, mert tagja az újjászerveződött gartai önkéntesek csapatának.
A tősgyökeres kapuvári Budai Imre a forradalmat gyermekként élte meg, de ettől függetlenül mindig jól érezte magát a településrészen. A gartaiakra heves vérmérsékletük miatt ragadt rá régen a bicskás jelző, mert a kocsmai verekedések során nem sokat haboztak, és előrántották a szúróeszközt. A 66 éves úr nem élt ezzel a módszerrel, de többször szemtanúja volt az ilyen eseteknek. Budai Imre az ipari iskola befejezése után, 1961-ben ajánlotta fel segítségét az önkénteseknek. Amivel megbízták, rendre teljesítette, és később eljárt a versenyekre. Osliba lóvontatta fecskendővel mentek át a vizesgyakorlatra. A barátja által is említett nagyobb Rákóczi utcai tűznél ő kongatta meg a harangot. Az egyesület minden tagja felvonult a kapuvári lengyárban felcsapó lángokhoz, ahol több órán, több napon át küzdöttek a bálákat veszélyeztető pusztítás ellen. Budai Imre 1990-ig volt aktív tagja az önkéntes tűzoltócsapatnak. Gartán nem nagyon volt olyan család, ahol ne lett volna legalább egy tűzoltásra kiképzett fiatal – mondta a továbbképkéseken közreműködő önkéntes, aki napjainkban is figyelemmel kíséri a csapat munkáját.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 13.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.