áldatlanok a körülmények a termenként 36 fős létszámmal működő óvodában. A fejlesztések a ’70-es években indultak meg, és Kapuvár 1979-ben került sorra – mesélte Gerencsér Józsefné, aki eddig az időig óvónői feladatai mellett gondoskodott az intézmény irányításáról. Utóbbihoz mindössze egy csoportszobai szekrényt és telefont kapott. A gyerekek alapeszközei közé tartozott a baba, a kocka és az autó, s a csúcsjáték akkoriban a Lego volt. Az óvodai építkezés sok kellemetlenséget hozott magával, s az új dolgozók rögtön a korszerű csoportszobákban szerettek volna dolgozni. Gerencsér Józsefné viszont úgy döntött, hogy a régebbi szakemberek kerüljenek át hamarabb a modern épületbe, hiszen ők már eleget szenvedtek a rossz körülmények miatt. Azért valahogy átvészelték a bontással is járó beruházást – mondta a beszélgetőpartner.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.