Hazánkban az első erdei iskolát Szombathelyen alapították, mely akkoriban még “szabad levegős intézmény”-ként funkcionált, ahol a matektól kezdve az irodalomig mindent megtanultak a diákok. E kezdeményezésből fejlődött aztán tovább a környezeti nevelésre alapozott mozgalom, melynek fő témája a biológia és a környezetismeret. Az itt oktató pedagógusok olyan szemlélet átadására törekednek, mellyel segítik a felnövekvő generáció felelősségteljes gondolkodását. - Azért indult a társasjáték-pályázatunk is, hogy a gyerekek több napot kint tölthessenek a szabadban - tudatta televíziónkkal Gőgös Zsuzsanna -, aki az okok között említette még, hogy a diákok minél jobban megismerjék a Kapuvár környéki élővilágot.
A göbösmajori iskola programkoordinátora úgy véli, hogy néha megkongatjuk a vészharangot a környezeti
problémák miatt, de mintha mégsem akarnánk mindezekről tudomást venni. Persze jó, ha az erdei iskolába járó gyerekek könnyebben tájékozódnak a természetben, de még ennél is fontosabb, hogy vigyázzák és óvják a környezetet. Minél korábban tudatosodjon bennük, hogy minden egyes cselekedetüknek kihatása van élett
erükre. Az erdő sehol máshol nem tapasztalható nyugalmat áraszt az oda térőknek, ahol még a vidéki gyerekeknek is meg kell tanulniuk a környezet kívánta helyes magatartást.
Kása Róbert programszervező arról beszélt, hogy az alapoktól kiindulva építik fel az itt tanuló fiatalok napirendjét. - Szeretnénk a gyerekekkel megismertetni az erdő életét, a növényektől az állatokig - fogalmazott a megszólaló. Az érdeklődők megfigyelhetik az énekesmadarak fészkelőhelyét, a szarvasok és a vaddisznók környezetét, akár magaslesről is nézhetik a csíkos ruhás malacokat. A gyerekek bepillantást kapnak az erdészek mindennapjaiba, közvetlenül tapasztalhatják az élőhely tudatos kialakítását, a fiatal erdő nevelését és a fakitermelést.
A legfrissebb információk és aktuális programok elolvashatók a gobosmajor.kaeg.hu honlapon, amit különösen érdemes figyelni, mert az erdei iskolától független egyhetes bentlakásos lovas táborokat, valamint napközis nyelvi, képzőművészeti, fotóstáborokra is várják a jelentkezőket. - Felnőttek részére is van lovaglási lehetőség és sok más program, a panzióba is szeretettel várjuk a vendégeket, illetve céges, ballagási és esküvői rendezvényeket tartunk - ajánlotta Göbösmajort a nézők figyelmébe Kása Róbert.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.