Az 1,5 hektáros területen található Csukás-iskola tangazdaságában
Kocsis Zoltán kalauzolta stábunkat. Tájékoztatójában elmondta, hogy a szakiskola tanulói, valamint a szakközepesek gyakorlati képzését egyaránt itt oldják meg. A mezőgazdasági

gépésztechnikusok és a gépszerelők a telephelyen sajátítják el az elméleti anyagot kiegészítő hasznos információkat, a lótenyésztők és a dísznövénykertészek pedig Göbösmajorban, illetve a kapuvári kertészetben ismerik meg a szakma gyakorlati fortélyait.
A kilencedik és tizedik évfolyamon tanulók pályaorientációs oktatásban részesülnek, melyen a szakma alapjai kerülnek szóba. A gépek szerkezeti egységeinek tanulmányozása mellett a diákok kipróbálhatják a különböző kéziszerszámokat, valamint belekóstolhatnak a lakatosipari tevékenységekbe is. A magasabb osztályokban már kimondottan szakmai alapozó gyakorlaton vesznek részt. Ennek során mélyebb tudást szereznek a berendezések működéséről, az érettségit követően pedig technikusképzés várja a tanulókat. A szakiskolába járók, valamint a tizenegyedik-tizenkettedik évfolyam hallgatói nemcsak a tangazdaságban, hanem kihelyezett képzőhelyeken gyakorolhatják választott foglalkozásukat. Ebben kiváló partnereknek bizonyulnak a környék gazdaságai, valamint az ott tevékenykedő szakemberek.
A Csukásban üresen áll a tanistálló, és kizárólag növénytermesztéssel foglalkoznak – tudtuk meg Kocsis Zoltántól. Ez lényegesen leegyszerűsíti a napi munkaszervezést, és jellemzően szezonális tevékenységet folytatnak, a kieső időkben pedig karbantartják a gépeket és előkészítik a téli tárolásra.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 05.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.
-
Átadták a csornai Széchenyi iskola felújított ebédlőjét
A padozattól a mennyezetig minden megújult a csornai Széchenyi István Általános Iskola ebédlőjében, mely évtizedek óta a gyermekétkeztetés egyik legfontosabb bástyája a városban.
-
Fábiánné Domán Hermina quilling és papírplasztika kiállítása Csornán
Mindenkinek megvan a saját stílusa és mintavilága: Fábiánné Domán Hermina az absztrakt geometriát választotta, melyből olyan egyedül-álló alkotások születtek, mint a háromdimenziós papírcsíkok.