képét mutatta, melyben az élő növényekkel ellentétben inkább a különböző feljegyzések és falragaszok domináltak, valamint az aktákkal teli szekrények. A bűnügyi technikai terem már sokkal izgalmasabbnak tűnt, ezért a környezet arra ösztökélte a diákokat, hogy megtárgyalják a tévéből ismert sorozatok címeit. Csak a telefon szűnni nem akaró csengése zavarta a kis társaságot, miközben hallgatták a történetet: a tett helyszínére a nyomozó és bűnügyi technikus társa szokott kiszállni. Bár az NCIS-sorozatot későbbi órában közvetíti az egyik kereskedelmi csatorna, felemlegetése mégis ismerősen csengett a legtöbbek fülében, és a tévén edződött fiataloknak már volt némi összehasonlítási alapja a vizsgálóhelyiségre vonatkozóan. A balra nyíló ajtó mögötti sarokban helyezték el azt a széket, melyre a gyanúsítottakat ültetik le. Ezt a vendégmarasztalónak nem nevezhető, vaslábakon álló, magasra emelt támlájú rideg bútordarabot több szempontból is érdemes elkerülni, ami szerintem első ránézésre sem kényelmes, sőt, kicsit riasztólag hat, de persze a gyerekek a játék kedvéért örömmel elhelyezkedtek rajta. A következő, tágasabb fogadóhelyiségben a fegyverhasználati- és vadászengedélyek kiadásával, valamint a szabálysértési ügyek elbírálásával foglalkoznak. Errefele már rácsos ajtókkal is találkoztak a tanulók. A folyosón továbbhaladva a látogatók az előállító-helyiséghez érkeztek, ahol a mostani kivételtől eltekintve egyszerre csak egy ember tartózkodhat. A rendőr százados elmondta a szabályokat: a motozás kevésbé emlékeztet a simogatásra, a lábbelitől és a nadrágszíjtól meg kell szabadulnia a delikvensnek, a szúró-vágó eszközöket valamint a személyes tárgyakat szintén elveszik tőle, úgy mint a mobiltelefont vagy a cigarettát. Az elzárt személyek “parkosított”, levegőzésre szolgáló, udvarnak nevezett, de falakkal körülvett sétálótere eléggé ingerszegény, így a gyerekek nem is szerettek volna itt tovább tartózkodni, szó nélkül kivonultak az üveg nélküli, rácsos ablakkal ellátott néhány négyzetméteres placcról .
A fiatalok kedvéért “modellt állt” a Zsolt néven beazonosítható közrendvédelmis kolléga is, akinek szabályosan felszerelt ruházatán ott volt a névtábla, a jelvény, a pisztoly és a bilincs.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.