Évente 30 ezer növényt ültetnek el a szakemberek a kertbe. Ősszel az árvácskákat lehetett megtekinteni, a nyári rendezvényt pedig már harmadik alkalommal szervezték meg a holland virágnemesítő céggel közösen. A bemutató első napja a szakmabelieknek tanulságos, az év összes többi napján pedig a fürdő vendégeinek nyújt felejthetetlen élményt a virágarzenál - fejtegette Szücs Kálmán ügyvezető. Szaporítóanyagokra és műtrágya-forgalmazásra szakosodott cégek képviselői tartottak tíz-tízperces előadást az érdeklődőknek - tudtuk meg a kertészet vezetőjétől -, amit az idei és a korábbi esztendők sikeres növényfajtáinak megtekintése követett. A másfél-kétórás bejárás alatt elhangoztak azok a tapasztalatok, amelyek a termesztőknél és a felhasználóknál jelentkeztek.
Beküldés dátuma: 2010. 07. 28.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.