A legnagyobb változást a csornaiaknak, illetve a Dél-Rábaközben élőknek hozott a 2016-ig lezárult útépítési projekt, de munkaerő-piaci szempontból az egész térség nyertesnek tekintheti magát Gyopáros Alpár szerint. Az országgyűlési képviselő az önkormányzatokat érintő pályázati lehetőségekről is beszámolt.
Nemcsak forintban kifejezve számítottak a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb horderejű beruházásainak a 2016-ig megvalósult, illetve a tervezési szakaszban lévő és a következő években folytatódó útépítések a Rábaközben, valamint az egész megyében.
– Ha egyben nézzük a Győr-Moson-Sopron megyei útfejlesztéseket, akkor 2017/2018-tól kezdődően a következő négy év is erről fog szólni: a Nyugat-Rábaközben lévő települések mind becsatlakoznak a gyorsforgalmi úthálózatra, hiszen a csornai elkerülő második szakaszától egészen Sopronig meg fog épülni az M85-ös gyorsforgalmi út. Ugyanakkor a régóta tervezett, Győrt és Pápát összekötő 83-as főúti beruházásra is sor kerül Tét, Győrszemere és Gyarmat települések elkerülésével – sorolta a fejlesztéseket Gyopáros Alpár.
A gyorsforgalmi utak elsősorban a környékbeli települések lakóinak jelentenek nagy változást, különösen ott, ahol áthaladt, illetve amelyek mentén vezetett a rendkívül forgalmas útszakasz. Ugyanakkor az infrastrukturális beruházások jelentősen növelik a térség turisztikai és ipari vonzerejét.
– Rekord alacsony mértékre csökkent a munkanélküliségi ráta a kapuvári, a csornai és a téti járásban is. Bár még nem indult el, de remélhetőleg idén valóban megkezdődhet a termelés a csornai EcoSolifer üzemében – mondta az országgyűlési képviselő.
Nyolcvan emberrel többen dolgoznak a Proverthánál lezárult fejlesztéseknek köszönhetően. A kapuvári üzemegységben tavaly átadták a galvanizálót, Beledben pedig a fröccsöntőt korszerűsítették. Ezenkívül a kis- és közepes, valamint mikrovállalkozásoknál számtalan munkahelyteremtő beruházást hajtottak végre az elmúlt években.
A nyilatkozó megjegyezte: Nem véletlen, hogy a beledi, a csornai és a kapuvári önkormányzat iparterületének fejlesztésében gondolkodik, hiszen az infrastrukturális beruházások miatt nagy számú érdeklődőre számíthatnak. Beledet már meg is környékezte két komoly érdeklődő. Tétről szólva elhangzott, hogy a Győr és Pápa közt félúton elhelyezkedő város kiváló logisztikai bázisa, sőt telephelye lehet a nagyobb befektető cégeknek.
Gyopáros Alpár az elkövetkezendő időszakban olyan – összesen közel tízmilliárd forint – fejlesztési forrásra számít a Rábaköz és a Sokoróalja térségében, mely kifejezetten önkormányzati, emellett pedig vállalkozási beruházási fejlesztésekre fordítható.
Miután az önkormányzatok a magyar kormány jóvoltából megszabadultak adósságaiktól (ráadásul a legtöbb államigazgatási feladatuktól is) az elmúlt években, lényegesen több idejük és energiájuk marad a tisztán helyi feladatok megoldására, a területfejlesztésre. Gyopáros Alpár úgy tapasztalta, hogy a helyhatóságok időben felkészültek az európai uniós fejlesztési pályázatokra, melyek elbírálása zömmel a 2017-es esztendőben várható.
A térségben négy önkormányzat tehette jelképesen a karácsonyfa alá – az év végi költségvetési maradványösszeg felosztásáról szóló –, az ünnepeket megelőző kormányülési határozatnak megfelelő jó hírt.
Kapuvár részesült a legnagyobb volumenű támogatásban: a város 300 millió forint kormányzati segítséggel teheti rendbe a volt húsgyár területét. Beledben egy régóta húzódó ügyre, az óvodaépület rendbe tételére kerül pont a 40 millió forintos központi támogatással. A térségben további két fejlesztési elképzelést is támogat a kormány: Fertőendréden 30 millió forintból megvalósíthatja az önkormányzat a jó ideje áhított szennyvízberuházását, Szanyban pedig korszerű rendőrőrs kerül kialakításra.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.