Az utóbbi időszakban minden évre jutott egy-egy olyan beruházás, mely érdemben javította a győrsövényháziak életét. Az önkormányzat a saját erejüket és energiájukat nem kímélő civil szervezetekkel és gazdálkodó egységekkel karöltve aknázta ki az adódó lehetőségeket.
Győrsövényház jól teljesített az előző európai uniós költségvetési időszakban, hiszen – a területi alapú támogatást leszámítva – több mint 900 millió forint került a faluba. Több mint 400 millió forintos beruházás volt a szennyvízcsatorna-hálózat és tisztítóberendezés megépítése. A Vadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület szintén pályázati pénzből finanszírozta az ifjúsági tábort, de az Egyesület Győrsövényházért is uniós forrásból vásárolt buszt közösségi célokra. A civil szervezet az önkormányzattal közösen pályázott a faluközpont megújítására. Magánszemély kezdeményezésére avathatták fel nemrég elkészült Fricke György-kilátót.
Hokstok Imre szerint ritka az olyan település, ahol az önkormányzat mellett a civilek, magánszemélyek és cégek egyaránt éberen figyelnek, így ki tudják használni a mindenkori pályázati lehetőségeket.
Első körben szeretnék felújítani az iskola és az óvoda épületét, melynek nemcsak a tetőzete, hanem a fűtés- és villamosrendszerre is elavult. A tornateremre ugyanúgy ráférne a tatarozás. Az önkormányzat tervezi a szennyvízberuházás miatt megrongálódott utakat rendbe tételét. Mivel a Bánhegyi Jób utca eddig nem kapott aszfaltot, ehhez is szeretnének hozzákezdeni, a Béke, a Kossuth, valamint a Dózsa utcát pályázati forrásból szeretnék felújítani. Az uniós mellett a hazai pályázati forrásokat is jó lenne kihasználni – mondta a polgármester, hozzátéve: a biztonságérzet növelése érdekében köztéri kamerarendszert építenének a településen.
Hokstok Imre 2016. április 17-én a szlovákiai Somorján Pro Honoris Díjat kapott a város jó hírnevének az öregbítéséért, és a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséért.
– Szlovákiában másként működik az önkormányzati rendszer, mert egy-egy városhoz közigazgatásilag több település tartozik. Győrsövényház húsz évvel ezelőtt Tejfaluval létesített kapcsolatot, amire bátran el lehet mondani, hogy baráti összeköttetés. Először a tűzoltó egyesület ásta mélyebbre ezt a kapcsolatot, majd a kultúra és sport terén folytatódtak a találkozók, sőt közös pályázaton is részt vettünk. A városi elismerés annak szólt, hogy Somorja településrészével, Tejfaluval két évtizede együttműködünk – fogalmazott Győrsövényház első embere.
A Rábca menti település közösségi élete a fejlesztések nyomán még működőképesebb lett. Az Egyesület Győrsövényházért valamennyi rendezvény szervezésében aktív szerepet vállal, a nyugdíjas klub tagjai készek minden segítségre, így rájuk is lehet számítani. A német nemzetiségi önkormányzat is egyre erősödik, a sportegyesület vezetőségében pedig olyan generációváltás várható, amely előrébb viheti a szervezet ügyét.
A megszokott közösségi rendezvényeket ebben az évben is megtartják: június végén búcsú lesz a településen, előreláthatólag július 9-én lovas találkozót szerveznek,augusztus utolsó szombatján pedig a falunapra várják az érdeklődőket. Idén is készülnek a Lurkó fesztiválra, melyen az alsósok és az óvodások szoktak részt venni. A nemzeti ünnepek megtartása mellett az év végi ünnepkör a szeretet jegyében zajlik.
– Olyan költségvetés került az asztalra, amely biztosítja a település működését és garantálja a fejlődést – állapította meg Csorna város idei büdzséjéről Major András.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.