Ha a 90 éves beledi iskola beszélni tudna

Harmincöt évvel ezelőtt a tábla és a kréta voltak az alapvető tanszerek, és már az is újdonságnak számított, amikor a pedagógusok megkapták az első magnetofonokat, környezetismereti órákon pedig megjelentek a televíziókészülékek, melyek hol működtek, hol nem. Ami különösen furcsa lenne a mai gyerekeknek, hogy szombaton is iskolába jártak.

A gyémánt diplomás Kótai Lászlóné harmincnégy évig tanított Beledben, s gazdag pedagógiai pályafutása alatt mindössze egy esztendeig tanított más településen. A tanítónő fejében annak idején meg sem fordult, hogy akár más hivatást is választhatott volna magának.
Beledben nemrég méltó megemlékezést tartottak a 90 éves alsó tagozatos épületről. Az iskolatörténeti kiállítás visszaidézte a múltat, de az épület falai közt történt eseményekről Kótai Lászlónénál hitelesebben talán senki sem tudna mesélni, hiszen több évtizedet töltött az intézményben.
Az egykori temető helyére épült iskola 1945-ig katolikus oktatási intézményként működött. Mikor riportalanyunk 1958-ban megkezdte a munkát, közel ötszáz gyermek tanult náluk, akik évfolyamonként két-két osztályba jártak. Az alsósok napi négy-öt órát tanultak, de szombaton is volt iskola. 1971-ben elkészült az új iskola, és ekkoriban kezdődött a tornacsarnok építése.
– Hogy a nagy létszámú gyermekcsapatot el lehessen látni, szükség volt a ké-pesítés nélküli nevelőkre is. Az alsóban ritkábban választották ezt a megoldást – fogalmazott Kótai Lászlóné, akitől azt is megtudtuk, hogy fokozatosan növelték a tantermek számát, még a régi gazdasági épületet is átalakították. Ezek a helyiségek az akkori elvárásoknak megfeleltek, és felújításra nem nagyon került sor az évtizedek alatt sem. A pedagógus megjegyezte: a jubileumi ünnepség alkalmával örömmel tapasztalta, hogy az egykori iskolára rá sem lehet ismerni: csillog-villog minden, új ajtó, ablak és padozat került a régiek helyett.
A beledi tanítónő szerint annak idején sokkal nyugodtabbak voltak a gyerekek. Ebben talán az is közrejátszott, hogy nem izgatta őket ennyi technikai újdonság, mint ami manapság körülveszi őket. A pedagógusoknak lényegesen kevesebb eszköz állt a rendelkezésére, ennek ellenére le tudták kötni a fiatalokat. A kicsik nagyon örültek a különböző báboknak és állatfiguráknak, melyeket időnként a tanórákon is használtak.
A rendszerváltás előtt a vallásukat gyakorló pedagógusoknak sokkal nehezebb dolga volt, mert a hitüket nem vállalhatták nyíltan. A kék kisdobos nyakkendőt sem kapta meg mindenki automatikusan, mert nem köthette fel bárki a fehér gallérja alá. Bizony olyan kirívó eset is előfordult, hogy egy-egy diák a rossz magatartás miatt nem vehetett részt a kisdobos avató ünnepségen.
Kótai Lászlóné 1993-ban hagyta abba a tanítást, de nyugdíjas korában sem unatkozik, mert rengeteg dolog érdekli. Eleinte a lányának is besegített az unokák ellátásában, de állandó kedvenc időtöltése az írás-olvasás és a kertészkedés.