állapotban volt, de viszonylag centrális helyen, és legalább a kórház szomszédságába kerültünk – mondta dr. Balázs Mihály. Időközben pályázati pénzből megépült a csornai egészségház, mely már minden igényt kielégít. Az orvos szerint országos viszonylatban is a legjobbak közé tartoznak a rendelő, és hozzá csatolt szociális helyiségek. A térség ügyeleti rendjének gazdasági és technikai hátterét a bősárkányi polgármesteri hivatal biztosítja, mint a környező településeket összefogó önkormányzat. Pályázati forrásból vásárolták azt a Suzuki gépjárművet, mellyel házhoz mennek az ügyeletesek.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.