Ha valakiben ott van a késztetés, megtalálja a módját az alkotásnak

A nyiladozó tehetségre korán felfigyeltek a Bodnár Alajos Általános Iskola (mostani Széchenyi) tanárai: Kóbor István és Szabóné Kati. A képzőművészet iránt fogékony Helyes Jenőnek biztatást, élményt és tapasztalatszerzést jelentettek a csornai általánosban eltöltött évek, pedig szülei inkább valamilyen “komolyabb”munka fele terelték volna.  A középiskolás fiatal bekapcsolódott a Barabás László festőművész által a csornai művelődési központban vezetett képzőművész kör tevékenységébe. A győri Hild József Építőipari Szakközépiskolában továbbtanuló diák ha akarta, ha nem, mindig megtalálta a megfelelő embert, mert kollégiumi nevelője Szentiványi Károly, felügyelő tanára pedig Lakatos József zalai  festőművész volt. A tehetséges ifjú két évig magántanulója volt a természetszeretetet belé plántáló néhai Szabó Gyulának Győrben. Az azóta építésvezetőnek kinevezett Helyes Jenő huszonnyolc esztendeig dolgozott Bábolnán, és természetesen közben sem hanyagolta az alkotást. Az egyik fővárosi iskolában tartott tárlatmegnyitóján megjelent művészettörténész tanácsára rendszeresen zsűrizteti képeit. A művész eleinte ódzkodott az emberábrázolástól, de Erdélyben tett utazásai hatására felfigyelt az alakok jelentőségére, s azóta az aktfestésbe is belevágott.
A hatvanegy néhány négyzetméteres bábolnai lakásban élő amatőr festő műterme az erkély, és ha felszabadul, akkor a konyha. Csornáról készült alkotásai már nincsenek a birtokában, de jól emlékszik a régi nádfedeles házikókra, és korábban megörökítette a premontrei rendházat, az Arany János és a Laky Döme utcát, a Győr felőli vasúti átjárónál lévő bakterházat és a Keszeg-ér partját. A művésztáborok gyakori vendége megszervezte kollégáinak a bábolnai találkozót, amelyen neves képzőművészekkel dolgozik együtt. Helyes Jenő minden vágya egy galéria nyitása lakóhelyén, valamint Csorna testvérkapcsolatait kihasználva szeretné eljuttatni képeit Gyimesfelsőlokra és Sinzingbe egy-egy tárlat erejéig. A politikán kívül sok mindenre nyitott művésznek közeli rokonsága már nem él a rábaközi településen, de csornai barátaival szívesen tartja a kapcsolatot, és ha teheti, útba ejti a szülővárost.
“Az alázat mellett, amit érzek, tudom, része vagyok a hatalmas egésznek. Ezért ki itt állsz, szemet s szívet szélesre tárva, vigyázz, vigyázz e gyönyörű világra. Mit a Teremtő alkotott jókedvében, az ember csak rombolja fékvesztett dühében. Ha csak egy parányit ezekért megtettél, már elmondhatod: érdemes volt, hogy megszülettél.” A sorok abból a Helyes Sarolta által megfogalmazott versből származnak, melyet bátyja csornai kiállításának megnyitója alkalmával olvasott fel. A mindig nyüzsgő közösségi diák gyakran szavalt az iskolai ünnepeken, később pedig versmondóversenyeken öregbítette a csornai “lányiskola” (jelenleg Rákóczi-iskola)hírnevét. A csornai Csukásban általános mezőgazdász szakon végzett hölgy tizennyolc éves korában került Budapestre, s azóta ott él. Felnőtt korában a maga örömére farigcsálta a verseket, de rosszul sikerült házasságának ideje alatt alig foglalkozott műveivel, inkább csak a gyerekei kedvéért vetett a papírra néhány rímet. Mikor párjával különváltak útjaik, kezdett intenzívebben irogatni: megélt fájdalmait és kevés örömét foglalta rendezett sorokba. Az igazságtalanságot és becstelenséget nehezen toleráló művész alkotásai nem annyira konkrét témák alapján, hanem inkább az érzelmi befolyások hatása alatt születnek meg. Másfél éve tartó munkanélküliségét is arra használja fel, hogy rendszerezi és pályázatokra küldi korábbi írásait, továbbá szervezés alatt van kötetének megjelentetése, aminek csak az anyagiak szabnak gátat. Helyes Sarolta ma is szívesen gondol Csornára, ahol megtanulta értékelni az egyszerű szépséget. Ma is emlékszik az utcákra, az iskolai rendezvényeken előadott szavalataira, és főleg arra, amikor 1971-ben ő mondott verset a település várossá nyilvánításának alkalmából.