„Akár élünk, akár halunk, szabadságunktól el nem állhatunk!” Dr. Pintér Gábor azt kívánta a Kapu Vára Fesztivál résztvevőinek, hogy az 1826-os parasztlázadás, valamint a ’48-as hősök jelmondata éltesse, motiválja őket a három nap alatt, mert a szabadságszeretet és hagyománytisztelet máig a legfontosabb értékek.
Dr. Pintér Gábor negyedik alkalommal köszöntötte a Kapu Vára Fesztivál résztvevőit, ami idén még felemelőbb érzés volt, hiszen 2019-ben ünnepli Kapuvár várossá nyilvánításának 50. évfordulóját.AGartáért Alapítvány kuratóriumi elnöke végvári hagyományőrzőkhöz híven „süveges, turbános” jó időt kívánt a háromnapos fesztiválra.
Miért Kapu Vára Fesztivál? Hogy jön össze a magyar–török végvári hagyomány? A főszervező válaszolt a kérdésekre: A kapu török korból származó kifejezés. Kapuvár a gyepűrendszer idején is védte a nyugati kaput, később mezőváros lett, majd elveszítette és ismét visszakapta a városi rangot. Ezek az események átszövik a település történeltét. Amikor a kurucok 1709-ben felrobbantották a várat, az épület elvesztette végvári jellegét. Az 1826-os parasztlázadás résztvevői szerették volna megtartani kiváltságaikat.
A várkastély megléte a kapuváriak szabadságszeretetét, hagyománytiszteletét viszi tovább – tette hozzá dr. Pintér Gábor.
A megnyitó ünnepségen Berg Glória, a rendezvény díszvendége, Erdélyi Lajos, a fesztivál fővédnöke, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint dr. Hóvári János történész mondta el gondolatait.
Hámori György megköszönte a szervezőknek, hogy negyedik alkalommal is létrehozták a háromnapos fesztivált, mely komoly előkészületekkel járt. A köszönet hangján szólt a rendezvényre érkező vendég csapatokhoz is. A polgármester arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy igazán rangos eseményen vehetnek részt, mely méltó módon kapcsolódik a várossá nyilvánítás 50. évfordulóját idén ünneplő Kapuvár rendezvényeihez. Az önkormányzat a jubileum alkalmából alapította a „KapuVáros 50"emlékérmet, melyet a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások Hagyományőrségét működtető Gartáért Alapítványnak adományozott.
Kapuvár mindig is híres volt a hagyományápolásról
Isten hozott benneteket Kapuváron! – köszöntötte Hámori György a hatodik alkalommal megrendezett Végvári hagyományőrző napokon résztvevő csapatokat.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.