Major Jenő lassan nyolc éve látja el polgármesteri teendőit, és azóta folyamatosan fejlődik a település. Folytatódik a középületek, járdák, utak felújítása. Szinte minden hónapban, időjárástól függően még a téli időszakban is történt valamilyen munka.
Jelenleg az Arany János utcai járdafelújításnál tartanak, ami a tavalyi esztendőről áthúzódó beruházás. Az építőiparban jelentkező kapacitáshiány miatt nem mindig tudják a vállalkozók tartani a határidőket. Az önkormányzat sem tehet mást, mint elfogadja a helyzetet és alkalmazkodik a körülményekhez. Amennyiben az időjárás nem akadályozza meg a munkálatokat, hamarosan elkészül ez a beruházás is.
Az Arany János utca keleti oldala 340 méter hosszú, míg az ezzel párhuzamosan futó nincs 100 méter se. Azon szakaszára nem terveztek felújítást, ahol még használható minőségű a gyalogjáró. A több mint 300 méternyi részt saját erős beruházásban, 10 millió forintot meghaladó összegből oldják meg.
Saját erőből, valamint a Magyar Falu Program pályázatán nyert 5 millió forintból fejeződött be a temetői járda hosszirányban történő felújítása. A sírhelyeket merőleges irányból is meg lehet közelíteni, ahova szélesebb járda, illetve út vezet. Ezt a szakaszt saját forrásból újíttatták fel, melyre 3 millió forintot csoportosítottak át a helyi büdzséből.
Mivel egyre nagyobb az igény az urnás temetésre, azokat az urnafülkéket is használatba kell venniük, amelyek a térkövezett részen túl helyezkednek el, közel a füves területekhez. Az említett okok miatt a szélén lévő urnafalak előtt másfél-két méter szélességben szeretnék folytatni a térkövezést.
A korábbi években felmerült annak a lehetősége, hogy esetleg bezárnák a temető bejáratát, hogy ne legyen éjjel-nappal nyitva. A szabályozásra, illetve időbeni korlátra részben biztonsági okok miatt van szükség, másrészt szeretnék, hogy az autósok ne hajtsanak rá a szépen rendbe hozott járdafelületekre. Természetesen van olyan helyzet, amikor a fenntartó külön engedélyével bemehetnek a gépjárművek a temetőbe, de nem lenne szerencsés, ha ez mindennapossá válna a lakosság körében.

A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.