Az egybefüggő, legalább kéthetes pihenés a beledi városháza nem minden dolgozójának adatott meg, mert a hirtelen felmerült intéznivalók miatt a pénzügyesek és a pályázatírók is bejöttek a munkahelyükre. Befejeződött a Vasút sor utca felújítása, és elkészültek a kastély korszerűsítésére vonatkozó tervek, miközben folyamatosan karban tartották a közterületeket – számolt be a fejleményekről Tompáné Balogh Mária. Nem kis előkészületeket igényelt a 100. évfordulóját ünneplő sportegyesület jubileumi rendezvényének a megszervezése, valamint augusztusban adták át a kerékpáros pihenőhelyet. Beled polgármestere szerint nemhiába építik ezeket az objektumokat, mert betöltik a szerepüket: a hazai turistákon kívül külföldi vendégek is előfordulnak a jól felszerelt „bázisokon”.
Többen azzal a kritikával illették a tervezőket, hogy az objektumot eldugott helyre tették, de az önkormányzat hosszabb távon gondolkodik, mert szabadidőparkot terveznek az említett területre, melynek a kerékpáros pihenőhely csak az első eleme. Ráadásul a biciklisek megállója csak a kiszolgáló egységekkel együtt tölti be igazán a neki szánt funkciót – mondta a város vezetője.
A nyáron elvégezték az alapmeszelést az általános iskolában. Az épület felújítására kész tervekkel rendelkeznek, de egyelőre kivárnak, amíg véglegesen eldől, hogy helyben maradnak-e ezek a feladatok, vagy esetleg átveszi az állam. Az óvoda korszerűsítését nagy beruházás keretében tavaly befejezték, és várják a pályázaton megnyert közel 40 millió forintot, amely jó irányba mozdítaná a költségvetésüket. Az intézmény felújítására idén tavasszal is beadtak egy pályázatot, melynek várják a pozitív elbárálását. Az újabban kiírt KEOP-os projektek szintén vonzóak a település számára, mert az eddigi 40/60 százalékos arány helyett 10 százalék önerővel, és 90 százalékos támogatással kecsegtetnek. Ebből a pénzből szeretnék megoldani a művelődési ház és a sportcsarnok energetikai felújítását.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.