Hámori György szerint a pályázati eredmények is azt mutatják, hogy a térség országgyűlési képviselője naprakész információkkal rendelkezik Kapuvár közéletét illetően. A polgármester több, a személyére vonatkozó áhírt cáfolt legutóbbi nyilatkozatában.
Nemrég átmeneti forgalmi dugót okozott az Esterházy Pál sétányon a parkolók építése, ezért több napon át volt jellemző, hogy bizonyos időszakonként korlátozott forgalom haladt át az adott útszakaszon. Hámori György megköszönte az emberek türelmét, és szerinte az átadás után megváltozik a helyiek véleménye, mert értékelni fogják a fejlesztést.
A nyár folyamán folytatódik a Vargyas utca harmadik szakaszának felújítása – tette hozzá a polgármester, majd elmondta, hogy további kisebb munkák is várhatóak. Jó ütemben halad a temetői kápolna és a Berg-sír rendbe tétele. Veres András megyés püspök szentmise keretében áldja meg a két objektumot augusztus 5-én. Az ünnepségre németországi és magyarországi Berg rokonok megjelenésére is számítanak.
Teljes kapacitással működnek a balatonakali nyaralóházak, a gyermektáborban lévő faházakban pedig vizesblokkok kialakítását tervezi az önkormányzat, hogy a későbbiekben családi üdülőként üzemeljenek.
Hámori György beszélt arról a nyolc nyertes TOP-os pályázatról, melyek előkészítése megkezdődött. A kivitelezési tervek után indítják a közbeszerzési eljárásokat, így a tényleges munkálatok 2018 tavaszától várhatóak.
A Széchenyi iskola napközi otthonos konyhájának felújításáról korábban is szó volt. A kivitelezést végző cég ígérete szerint legkésőbb szeptember végén átadják a munkaterületet és megkezdődhet a főzés.
Hámori György nyilatkozatában a városban keringő mendemondákat próbálta eloszlatni. A városvezető arra kéri a helyieket, hogy óvakodjanak a pletykaszintű híresztelésektől.
– Az emberek általában két dologgal akarnak a szürke tömegből kitűnni: a pénzükkel vagy az informáltságukkal – fogalmazott Kapuvár vezetője, aki szerint az anyagi javakat nehezebb gyarapítani, ezért sokan az utóbbi lehetőséget választják és „biztos forrásra hivatkozva„ állítják a nemlétező dolgokat.
A pletyka sajátos természete, hogy pont az nem tud a történetről, aki annak a főszereplője, vagy olyan helyzetbe láttatja a célszemélyt, amely még meg sem fordult a fejében. Kapuvár polgármestere leszögezte: nem jelölteti magát országgyűlési képviselőnek.
– Maximálisan támogatott jelöltemet úgy hívják, hogy Gyopáros Alpár. Az elmúlt időszakban olyan munkakapcsolat alakult ki közöttünk, amely mindenképpen a város javát szolgálta. A képviselő urat továbbra is támogatom – jegyezte meg a riportalany.
Kritikaként fogalmazódott meg, hogy Gyopáros Alpárt ritkán látják Kapuváron. Hámori György elmondta ezzel kapcsolatos véleményét: – A jelenlegi országgyűlési képviselőnek több mint hetven településen kell a feladatait ellátnia, de hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy napi kapcsolatban vagyok vele. A polgármester hangsúlyozta: Kapuváron egyetlen olyan dolog sem történik, amiről a képviselő ne tudna, aki egyébként is kéri a visszajelzést, hiszen amiben tud, segíti a várost.
Lehet, hogy az előbbi feltételezésekből adódóan indult el a következő mendemonda Kapuváron: Hámori György indul az aktuális országgyűlési választáson, többen pedig úgy vélik, hogy nyugdíjba vonul.
– Országgyűlési babérokra nem pályázom, hisz egyértelműen elmondtam, hogy kit támogatok, a nyugdíjaskor meg még egyelőre arrébb van. Sokan meg is nevezték az újabb polgármesterjelölt személyét, de a dolgok nem így működnek. A polgármesteri tiszt nem egyfajta királyság, ezért nem én nevezem ki az utódomat. A településvezetői pozícióra készülő jelölteknek egyébként is komoly szűrőrendszeren kell átesniük. A polgármestert úgy választják és nem kijelölik. Azt kérem mindenkitől, hogy ne üljön fel ezeknek a mendemondáknak – fogalmazott Hámori György. Azt is hozzátette, hogy bizonyos érdekcsoportnak határozott célja a megosztó hangulatkeltés, de városvezetőként a feladataira koncentrál. 2019-ben fog eldőlni, hogy ő vagy más lesz méltó a polgármesterjelöltségre.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.
Vendégjárás címmel tartott táncos-zenés délutánt a csornai Pánlika Táncegyüttes. Immár öt éve annak, hogy a pánlikások – a közönség nem kis örömére – vendég fellépőket hívnak Csornára, hogy közösen búcsúztassák a nyarat.
Egyik legősibb ünnepünk, a keresztény magyar állam alapításának alkalmából tartottak megemlékezést a Csornai Premontrei Rendház dísztermében.