Fazakas Zoltán Márton szerint természetes dolog, hogy a lenvedula megterem az apátság környékén. A tudományos és népi gyógyászat egyaránt elismeri a növény egészségre gyakorolt hatásait, de még ennél is nagyobb csoda talán az, hogy összehozza az embereket – jegyezte meg a premontrei apát a harmadik alkalommal megrendezett csornai levendula nap alkalmával.
A hagyomány, művészet és kultúra szellemében állították össze az idei Levendula nap programját – mondta
Ángyán Csilla, az Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesület elnöke –, mely az egyesület alkotóinak közös kiállítás megnyitójával kezdődött. Szalontay Judit őszinte örömét fejezte ki, hogy az egyesület pártfogásába vette a Rábaköz gazdag archaikus népművészeti hagyományait. A muzeológus az alkotók életrajzi adatainak ismertetése után Haszonits Dóra keramikus, a Népművészet Ifjú Mestere címmel elismert Horváthné Kovács Katalin hímző, valamint a különleges papírcsík technikát alkalmazó Fábiánné Domán Hermina szakmai pályafutásáról beszélt.
A megnyitó beszédeket Rosta Géza interaktív gyermekműsora követte. A csornai gyermekkönyvtár Papírszínház bemutatójával kedveskedett a kisebbeknek. Levetítették azt a „Szerzetesnek álltam” című dokumentumfilmet is, melyet a levendula fesztiválnak helyet adó csornai premontrei apátság területén készített az alkotóstáb. A Kislaptáros zenekar előadása után a Délibáb Bécsi Magyar Táncegyüttes műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A Majdnem Ugyanaz zenekar muzsikája könnyed szórakozást ígért a jelenlévőknek, majd a 60. évfordulóját ünneplő Bárdos Kórus koncertje szólalt meg az apátsági templomban.
A rendezvény ideje alatt kézműves foglalkozások, hagyományőrző játékok várták a kicsiket és a nagyokat. A levendulás finomságok kóstolója mellett lehetőség nyílt a kézműves termékek vásárlására, valamint bárki beszerezhette a helyszínen a sokak érdeklődésére számot tartó „Premorzsák” című kiadványt és a „Rábaközi életfa” kifestő és foglalkoztató füzetet.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.