A csornai Hunyadi-gimnázium testnevelő tanárát többek között arról faggattuk, hogy milyen út vezetett a kontinentális szövetség játékvezetői pozíciójáig. Már középiskolások is beadhatják jelentkezésüket a négy-öt hónapos, vizsgával záruló felkészítő tanfolyamra - jelezte
Kiss Géza, aki szintén nagyon fiatalon, érettségi után vállalkozott a tréningre volt tanárának, Soós László NB-III-as játékvezetőnek a biztatására. Az alapfokú minősítést szerzett bíró a megyei harmadosztályban kezdte tevékenységét, és szépen haladt felfelé, miközben különböző fizikai és elméleti teszteknek kellett megfelelnie. Kiss Géza az alacsonyabb osztályú rangadók számát nem jegyezte meg pontosan, de a következő dátumot igen: 1979-ben beválasztották az országos keretbe. Három évnyi NB-II-es működés után, 30 éves korában jutott az NB-I-be; előbbi fokozaton 12

5, utóbbin pedig 113 mérkőzést vezetett. FIFA-bíróvá választásában a levezényelt játékok számán túl további szempont volt fizikai állapota, nyelvtudása, megjelenése. Interjúalanyunkat 41 évesen javasolták a nemzetközi keretbe, de mivel ennek felső korhatára van, 45.életévében megköszönték a közreműködését. A gimnázium tanára ezt követően még két esztendeig az NB-I-ben bíráskodott.
A riporttal kapcsolatban annyi kulisszatitkot elárulok, hogy két régi kolléga, vagyis testnevelő beszélgetett egymással; innen a bensőségesebb és tegeződő viszony. A kérdéseket feltevő kollégánk, Babos Géza jól ismeri Kiss Géza pályafutását, ezért a lelkéig hatoló gondolatok felé is terelte a témát. Szóba ejtették a nehezebb pillanatokat, mert mint a legtöbb hivatás, ez sem volt mindig problémáktól mentes. A játékvezető egyik Páliban, a kezdetek kezdetén vezetett járási mérkőzésére emlékezett: büntetőt ítélt meg a vendégcsapat javára, aminek az lett a következménye, hogy a vadászatból oda érkező vérmes szurkoló a pályára berohanva követelte a tizenegyes visszavonását. A bíró szerint mindenkor határozottnak kell lennie, mert a meditáló, elgondolkodó döntés nem célravezető ebben a műfajban. Nagy merészségnek számított, amikor az NB-I-ben a házigazda Üllői úti Fradi pályáján kiállított több ferencvárosi játékost, ráadásul három nullra nyert az újpesti ellenfél. A csornai bíró a meccs lefújását követően két óra múlva, rendőri kísérettel hagyta el a helyszínt a hátsó kijáraton.
Ezután örömtelibb irányt vett a párbeszéd: - Nincs olyan magyar csapat, amelynek a pályáján nem fordultam volna meg - mesélte a sportember. Az volt számára a legnagyobb elismerés, amikor a mérkőzések után a játékosok megköszönték a közreműködést. A skandináv államoktól eltekintve Európa szinte valamennyi országában megfordult nemzetközi bírói minőségében. Örökre emlékezetesek maradnak az izraeli és a török utazások, valamint a kiemelt érdeklődést kiváltó, tévé által is közvetített rangadók hangulata. Óriási élmény volt a tartalékos játékvezetőnek a Porto - Milan mérkőzésen való részvétel. A volt szovjet tagállamokban nem várták kimondottan jó körülmények, de kellemesen érintette a szívélyes vendégfogadás és az ott kötött barátság. A római edzőtáborban a negyvenedik életévét is elhagyó bíró kortársait meghazudtoló fizikai és szellemi erejéről tett tanúbizonyságot. Heti két-három edzés kellett ahhoz, hogy a játékvezető kiálljon a csapatok elé, valamint elvárás a bíróval szemben a szabályok pontos ismerete. A játékvezető erőnlétének fenntartásán túl elemezte a mérkőzés-szituációkat, idegen nyelvi tudását pedig különórákon fejlesztette. Az angol már nemcsak a számítástechnikában, hanem a sportban is első számú kommunikációs forma - jelezte a FIFA-bíró, aki búcsúmérkőzése óta sem szakadt el teljesen a focitól: a megyei bizottság elnökeként kilenc éven át foglalkozott a játékvezetők képzésével és minősítésével. Több világ élvonalbeli női és férfi bíró került ki az irányításuk alól, s ők mind méltóan képviselik a hazai és a Győr megyei labdarúgást.
A bíró leszögezte: - A játékvezetőknél a legnagyobb elismerés az, amikor a mérkőzések után a csapatok, illetve a nézőközönség viszonylag csendben veszi tudomásul működésünket. Kiss Gézát a játékvezetésben töltött 25.jubileumi éve alkalmából aranysíppal jutalmazták, az országos keretben betöltött szerepéért pedig különböző díjakat kapott. A Csornáról indult, és nemzetközi rangsorba bekerült bírót három éve a Győr-Moson-Sopron Megye Labdarúgásáért díjjal tüntették ki, idén pedig az MLSZ játékvezetői bizottsága a 40 éves működését ismerte el.
Beküldés dátuma: 2010. 07. 07.
-
Millió lépés az iskoládért kampány a csornai Széchenyiben
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
-
Millió lépés az iskoládért kampány a csornai Széchenyiben
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
-
Reneszánszukat élik az internetes csalások
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
-
15. alkalommal rendezték meg idén tavasszal a Beledi Nyugdíjas Olimpiát
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
-
Húsvét üzenete: Jézus szíve a belső béke és az élet forrása
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
-
Megyei Széchenyi iskolák találkozója Kapuváron
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.