Még a jó megjelenésű, bizalomgerjesztő történettel előálló személyekben is kételkedni kell, mert a túlzott hiszékenység nem vezet jóra. Az ilyen, és ehhez hasonló tanácsokkal a nyugdíjasok gyakran találkoznak.
Az idősekre leselkedő veszélyekről tájékoztatják a környékünkön élő nyugdíjasokat a Csornai Rendőrkapitányság munkatársai. A figyelemfelhívó kampány keretében indított fórumokon, kötetlen beszélgetéseken a szakemberek bűnügyi tapasztalataikat, és az azokból levonható következtetéseket adják át az időskorú személyeknek, akik a környezetükben megtörtént eseteken keresztül szembesülnek a kockáznövelő tényezőkről. Az elkövetői kör a nyugdíjasok jóindulatát használja ki, és próbál a kiszemelt leendő áldozatok bizalmába férkőzni – jegyezte meg Harsányi Judit. A melléképületeket, de főleg a lakások és a házak bejáratát mindig zárva kell tartani, a behízelgő ígérettel érkező idegeneket pedig semmiképp ne engedjék be – folytatta a rendőr őrnagy. A rosszban sántikáló bűnözők a személyes kontaktust arra használják fel, hogy pénzhez jussanak. Környékünkre szerencsére nem jellemző a túl gyakori, idősek ellen elkövetett éjszakai támadás, de a szúróeszközzel kezdeményezett direkt önvédelmet a rendőr őrnagy nem javasolja a nyugdíjasoknak, mert az visszafele is elsülhet.
A bűncselekmények visszaszorítása a lakosság és a rendőrség közös érd
eke, ezért a megelőzés együttes cselekvést kíván.
A rendőrség munkatársai évente, kétévente eljutnak az idősek klubjába. Az ott megjelenteket a fórumon elhangzó információk nem érik teljesen váratlanul, de a konkrét példákon keresztül sokkal élőbbé válnak a veszélyes helyzetek, ezért mindenképpen tanulságosak az ilyen beszélgetések. Ugyanakkor az érintettek bizonyos részét sokkal nehezebb megszólítani, mert nem akarnak otthonról kimozdulni. A szakemberek tájékoztató kiadványaikat a falugondnok és az önkormányzat munkatársai révén juttatják el az időseknek. Harsányi Judit kiemelt főelőadó szerint a Rábaközi Televízió adásaiban, illetve a Rábaközi Magazin hasábjain közölt bűnmegelőzési tanácsok szintén nagyon hasznos segítséget jelenthetnek az időseknek.
Őri Róbert kameránk előtt elmondta: a naivitás nagyon veszélyes lehet manapság, mert sokan épp ezt használják ki, hogy gyorsan pénzhez jussanak. A nyugdíjasklub tagja környékünkön sok betörésről nem hallott, de szerinte gyakoribb a besurranásos lopás. A bágyogszováti nyugdíjas a faluban hallott beszélgetésekből leszűrte: egyre többen belátják, hogy nagyobb mennyiségű készpénzt nem szabad otthon tartani. Őri Róbert felhívta nyugdíjastársai figyelmét, hogy tényleg ne rejtsék el a bejárat körül a lakáskulcsot, mert ezzel csak a bűnözőket segítik, akik nyom nélkül bejuthatnak a lakásba. Az erre „szakosodott” személyek még a legtutibbnak vélt rejtekhelyeket is felfedezik.
Virányi Jánosné, a bágyogszováti „Borostyán” Nyugdíjasklub vezetője örömmel fogadta a rendőrség munkatársának megkeresését, mert mint mondta, nyitottak minden okos, értelmes dologra. Amennyiben újabb lehetőség adódik, szívesen fogadnának más témában érkező előadókat is.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.