Év elején, az események megtörténte után már higgadtabb fejjel lehet beszélni 2012 eredeményeiről, esetleges kudarcairól – mondta Imre László polgármester, aki szerint az önkormányzat nagy hibákat nem követett el. A munka során mindig felmérik a kis település lehetőségeit, és ahhoz képest próbálják a fejlesztéseket megoldani. A jelentős saját bevételek híján rá vannak utalva az állami támogatásokra, így régóta pályázati forrásokkal egészítik ki költségvetésüket. Imre László településvezetői ténykedése óta sok sikeres projektet tudhat maga mögött a falu. A járda és útfelújítások mellett meghatározó volt a faluház rendbetétele. A munka során felmerülő nehézségeken és vitákon gyorsan túljutottak, mert mindenki szeme előtt a nemes cél lebegett. A település polgármestere úgy gondolja, észérvekkel meg lehet győzni a helyieket, akik innentől fogva félreteszik kételyeiket. – Ha már egyszer befogtuk a lovakat, akkor a gyeplőt jó szorosan kell tartani, és szigorúan az eltervezett úton haladni – magyarázta munkamószerét Edve első embere. Az orvosi rendelőnek, könyvtárnak is helyet adó épület korszerűsítését nem lehetett sokáig halogatni, mert az itt végzett tevékenységekre szüksége volt az embereknek. A falu másik részén működő közösségi térben a kisebb klubok tovább folytathatták megszokott összejöveteleiket, s a konditeremben is találkozhattak a fiatalok.
Edvét nem kellett, hogy „megmentse” az állam, melyre Imre László így reflektált: Nem szégyen, ha valakinek nincs adóssága, legalább mi emelt fővel járhatunk! Akinek nincs hitele, még nem azt jelenti, hogy nem fejleszt! A polgármester csak a szakmailag és a pénzügyileg megalapozott beruházásokat forszírozza. Az edvei önkormányzat az önerő összegyűjtésére mindig nagy figyelmet fordít, mert egyetlen kis településnek való pályázatról sem szeretnének lemaradni a saját rész hiánya miatt. A polgármester2013. első negyedévére a tavalyihoz hasonló finanszírozásra számít, utána pedig a stabil működést szeretné elérni. –Tudunk tervezni, s a takarékosság elvét betartva, ha nem is idén, de egy év múlva biztos részt vehetünk olyan pályázaton, amellyel a járdákat rendbe tudjuk tenni. Akiben nincs optimizmus, az mindig csüggedni fog, mert ha csak a rosszat látja, nem veszi észre a jót – hangzott az interjúban.
Beküldés dátuma: 2013. 01. 16.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.