Hetvennyolc hazai és külföldi főzőcsapat jelezte részvételi szándékát a 9. alkalommal megrendezett Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválra. Jók közül a legjobbak kapják a dobogós helyezéseket – foglalta össze Magyar László, az ÍzvadÁszok vezetője a zsűrizés szempontjait. Idei újdonság, hogy meghirdették az ifjúsági kategóriát is.
Kapuvár Város Önkormányzata, valamint a Fesztivál Hungária Kft. és az ÍzvadÁszok közös szervezőmunkájának köszönhetően évről évre egyre sikeresebb Kapuvár évadnyitó programja, a böllérmáj és gasztronómiai fesztivál, melyet 9. alkalommal rendeztek meg az elmúlt hétvégén. Magyar László szerint már az előkészületek is odaadó, gondos munkát igényeltek minden résztvevőtől.
2015-ben tartották az első fesztivált Kapuváron és akkor még nagyon aggódtak a szervezők. Tele voltak kérdésekkel: Hány csapat fog megjelenni, milyen feltételekkel főzzenek stb.? A böllérmáj állandó kötelező eleme a versenynek: a résztvevők térítésmentesen vehették át a szervezőktől a 2 kg májat és 1 kg velőt, mely alapanyagok felhasználásával elkészítették a jellegzetes kapuvári ételt.
Az ÍzvadÁszok vezetője arra emlékeztetett, hogy az első fesztiválon Pető István töltötte be a zsűri elnöki tisztét, aki egészségi állapota miatt sajnos már nem tud megjelenni Kapuváron, ugyanakkor a mesterszakács elévülhetetlen érdeme, hogy megteremtette a verseny gasztronómiai alapjait. Az ő javaslatára vettek fel több fogást az étlapra a böllérmáj mellé. Van olyan csapat, amely előételből, főételből és desszertből álló teljes ételsorral rukkol elő a versenyen.
Magyar László szerint nagyon megkapó, hogy az ország különböző részeiről és határon túlról érkező főzőcsapatok saját tájegységükre jellemző ételeket mutatják be a Rábaközben. A hódmezővásárhelyi, a hortobágyi, a berettyóújfalui, a szlovák, az osztrák, a szerb hozta magával a szűkebb hazájukban megszokott ízeket. A húsételek mellett nagyon finom sütemények is készültek. Az édességeket külön mestercukrászokból álló csapat zsűrizte.
Minek köszönheti a Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivál az egyre növekvő népszerűségét?
Először is nem mindegy, hogy milyen a vendégek fogadtatása. A városvezetés teljes mellszélességgel kiáll a fesztivál megrendezéséért és a csapattagoknak is inspiráló, amikor Hámori György polgármester meglátogatja őket főzés közben. Magyar László szerint mindenkinek jólesik a kedvesség és a figyelem.
A következő a zsűri összetétele, ráadásul ennyi étel pontozásához már négyszer három fős szakemgárdára, plusz három süteménybírálóra is szükség van. Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől és a Szabadtűzi Lovagrendtől olyan ítészek érkeznek Kapuvárra, akiknek a hazai mellett nemzetközi színtéren is sokat jelent a tudása és véleménye.
A versenyen részrehajlás nélkül, a nemzetközi pontozást alapul véve értékelik az ételeket. A versenyzők mindvégig a munkájukra koncentrálhatnak, mert tudják, hogy korrekt minősítési rendszer szerint fogják elbírálni őket, tehát a végeredmény fedi a valóságot.
A kiváló értékelést azok a csapatok is megkapják, akik tól-ig határon belül elérik a kívánt pontszámokat, tehát akár több aranyminősítést is kiosztanak. A jók közül a legjobbak kiválasztása szintén összetett feladat. Tavaly olyan érdekes helyzet állt elő, hogy pontegyenlőség alakult ki két főzőcsapatnál, ezért ilyenkor lehetőség szerint megismétlik a minősítést. Hogy senkinek ne szegjék a kedvét, a város polgármesterének javaslatára mindkét nyertes vándorserleghez jutott.
Magyar László elmondta: Annak ellenére, hogy nagyon népszerű a program, minden évben szeretnének valamit újítani, változtatni az előzőekhez képest. A szervezők idén is magasabbra emelték a lécet: ifjúsági csapatok is benevezhettek, hiszen köztük is számtalan versenyző képes a felkészítő tanárok segítségével bizonyítani gasztronómiai rátermettségét.
A hivatalos program szerint Horváth Csaba mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke, egyben a kapuvári fesztivál zsűrielnöke nyitotta meg az egész napos rendezvényt. A startpisztoly a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások kezében dördült el. A díszlövés után megkezdődött a főzés, így az érdeklődők már délelőtt kilenc órától figyelemmel követhették a csapatok ténykedését. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek, amikor Ferenczi István és Csetneki László, a Szabadtűzi Lovagrend ceremóniamestere, valamint Magyar László lovagmester, a Szabadtűzi Lovagrend északnyugat-dunántúli főkapitánya ünnepélyes keretek közt iktatta be a jelölteket a lovagrendbe.
Dél körül a helyi és környékbeli felnőtt és ifjúsági művészeti csoportok közreműködésével gazdag kulturális műsorfolyam vette kezdetét: Jó ebédhez szólt a nóta Greznár Zoltán és zenekara jóvoltából. A Hanság Big Band után a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület lépett a színpadra, utánuk pedig a Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola diákjai következtek. Később az Őszirózsa Dalkör, valamint Kapuvár Város Fúvószenekara szórakoztatta a vendégeket. Este a Desperado feat Réka, valamint Kaczor Feri szolgáltatta a zenét.
A karancslapujtőiek kétméteres, óriási méretű edényzettel érkeztek Kapuvárra: A rendezvénysátor bejáratánál szabadtéri látvány palacsintasütésre várták a nagyérdeműt.
Hámori György emléklappal köszönte meg a zsűritagok munkáját, majd bejelentette, hogy rekordott döntöttek az idei rendezvénnyel, mert mind a hetvennyolc főzőcsapat megérkezett. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját az ÍzvadÁszok csapata, mely alkalomból átadta a civil szervezeteknek odaítélhető legrangosabb helyi elismerést, a „Pro Urbe Kapuvár” díjat.
A nap folyamán a vándorserlegek is gazdára találtak: Sütemény kategóriában a „Kapuvári Lóbarátok Köre” bizonyult a legjobbnak, böllérmáj kategóriában pedig „Kopasz és bandája” nyerte el a legjobbnak járó elismerést. A Magyar Gasztronómiai Szövetség fődíját a szerbiai Csantavéri hentesek csapata vehette át.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.