Ha megkérdezik a gyerekeket, hogy mit ennének ebédre, enyhén szólva érdekes menü kerekedne ki belőle, ugyanis a diákok ízlése nincs teljesen összhangban a felnőttek elképzeléseivel. Kovács Ottó többek közt erről beszélt televíziónknak, majd arra a kérdésre is választ adott, hogy vajon mi tart itthon egy szakács végzettségű szakembert.
Kovács Ottó 25 éve dolgozik a beledi napközi konyhán, ahol az akkori követelményeknek megfelelő, de a mostanihoz képest szerényebb körülmények között látták el feladataikat. Több mint húsz évvel ezelőtt még kétszázötven főre készült az ebéd, tehát az elvárások mellett az adagok száma is megnőtt azóta. A mai szemmel elavult berendezések mellett az üstök helyett sok zománcos és alumínium edényt használtak, s hogy mit főzzenek, maguk döntötték el.
A beledi szakács megpróbálkozott a külföldi munkavállalással, de valamilyen ok miatt nem jött össze neki. Mivel viszonylag korán kezdenek, délután három körül már otthon lehet, így estig korlátlanul rendelkezhet szabadidejével. Családos embernél az is előnynek számít, ha szabad a hétvégéje.
A beledi konyha épülete kívül-belül megújult, új csempét és padozatot kapott és sok modern berendezést – mondta Kovács Ottó. Munkatársaival gáz- és villanytűzhelyet, munkaasztalokat, tálalópultot, edényeket vettek használatba. A kórlemezből készült eszközöket sokkal könnyebb tisztán tartani – tette hozzá. A felújítás óta érzetre és látványra is kellemesebb a konyha dolgozóinak a napi munka. Az sem elhanyagolható szempont, hogy könnyebb a rendrakás és az eszközök, munkaasztalok, padozat tisztán tartása. Az ötfős stábnak ha kell, az élelmezésvezető is besegít a konyhában. A megszépült étkezőt térítési díj ellenében ki lehet majd bérelni.
A napi rutin szerint reggelente a raktárból hozzák ki az alapanyagokat, majd nekilátnak a főzési folyamatnak. A külcsín mellett a beltartalom megújítására is gondoltak, ezért kutatják azokat a recepteket, amelyek alkalmasak lennének a nagyobb mennyiségű ennivaló előállítására, ráadásul a megszabott időre. Néhányan már tizenegy óra tájt megjelennek az üres éthordókkal.
Hogy mi kerüljön az asztalokra, az élelmezésvezetővel együtt találják ki. Ha teljesen rábíznák a gyerekekre a heti menü összeállítását, lehet, hogy másnaponta palacsinta lenne. Ezzel szemben a mai kor követelményeinek megfelelő zöldség és gyümölcs dominál a kínálatban, miközben a normakeretet egyre nehezebb betartani – vallotta a szakember. A zöldfőzeléket, gyümölcsmártást vagy krémlevest sokaknak még szoknia kell. Előfordul, hogy a diák a sóskára, a spenótra húzza a száját, de ha megkóstolja, megváltozik a véleménye. Ott jártunkkor burgonyaleves és tarhonyás hús készült uborkasalátával, a folytatásban pedig sóskamártás következett, de sokan kedvelik a kelt tésztás ételeket és a gombócot is. A hús szintén gyakran szerepel a leves kiegészítőjeként vagy főételnek a menüben. A sóval és a fűszerrel csínján bánnak, de a lehetőségekhez képest ízletes ebédet tálalnak.
A napi közel négyszáz adagot előállító, tízóraiztatással és uzsonnáztatással foglalkozó iskolai menza mellett a konyhát más esetben is hadrendbe állítják, például nyugdíjas napra, pünkösdkor vagy egyéb óvodai-iskolai rendezvény alkalmával – mesélte a szakács, aki ha választhatna, a magyaros ételekre tenné le inkább a voksát. Kovács Ottó reméli, hogy másoknak is ehető a menzán készült ebéd, amit természetesen neki is meg kell kóstolnia, mielőtt kiadja. Végignézve magán, elnéző mosollyal megállapította: – Szerintem látszik is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.