Egy teljes napig csomagolták és szortírozták a bajorországi adományokat Beledben. A településre nem először érkezett ilyen jellegű küldemény, melyben a csecsemőruhától kezdve, a női-férfi kabátokon át a cipőkig, és a műszaki felszerelésekig, sok minden megtalálható.
Kamionnyi segélyszállítmány érkezett néhány hete Bajorországból Beledbe. A teniszklub tagjai évek óta összegyűjtik és elküldik a rábaközi településre a külföldön már feleslegessé vált, de használható árucikkeket.
Idén az adomány nagyságára való tekintettel többnapos vásárt rendeztek. A kedvezőtlen szociális körülmények között élő családok ingyen jutottak hozzá a szükséges holmikhoz, melyek árusítása a szortírozást követő napon 9-től 18 óráig tartott, sőt még másnap is folytatódott. Aki tehette, jutányos áron, néhány száz forintért vásárolt az adományokból. Az ifjúsági házban berendezett alkalmi „árudát” az őszi szünetben szabadságukat töltő pedagógusok és óvónők felügyelték. A szervezésben részt vevők jól ismerik a rászoruló helyiek életkörülményeit, ezért el tudták dönteni, hogy mely családoknak juttassanak a külföldi adományból, de olyan felajánlók is akadtak, akik ismerve a nemes célt, a vételárnál nagyobb összeget fizettek a ruhákért és műszaki cikkekért. Beled polgármestere és a küldemény feladója úgy határozott, hogy a vásárból származó 370 ezer forintnyi bevétel felét az óvodásoknak, másik felét pedig az iskolásoknak ajánlja fel. Gerencsérné Németh Erika óvodavezető elmondta: a nevelőkkel közösen döntik el, hogy mire fogják fordítani a pénzösszeget.
A járókeret és a rokkantkocsi pár ezer forintért talált gazdára, a működőképes tévékészülék, az utazóbőrönd és a babakocsi szintén jó helyre került.
Gerencsérné Németh Erika a televízió képernyőjén keresztül is megköszönte az önzetlen adományt a teniszklub tagjainak, akik személyesen is meggyőződtek az osztáson résztvevők rászorultságáról.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.