A Vásárosfaluról elszármazott, s jelenleg Texasban élő Lukácsy Jenő szívesen meglátogatja azt a helyet, ahol fiatalságát töltötte. Idén nem először járt a Rábaközben, mert év elején részt vett a vásárosfaluiak hagyományőrző disznóölésén, s legutóbb nagy szenvedélye, a kerékpározás hozta vissza erre a vidékre. A biciklis a hivatalos túraútvonal több szakaszán végighaladva, kb. két hét alatt utazta körbe hazánkat, melynek során számtalan magyarországi helyszínt érintett. Molnár Sándor, Vásárosfalu polgármestere nagyon örült annak, hogy Lukácsy Jenő náluk pattant fel kétkerekű járművére és indult el a falu nemrég átadott kerékpáros pihenőjéről erre a több kilométeres utazásra, melyet szintén itt fog befejezni. A barátok néhány településen át elkísérték a bringást, akinek első megállója Bük volt.
Hogy neve legyen a gyereknek, a fél Európát bejárt, hazánk szebbnél szebb tájain is rendszeresen kerékpározó úr vállalkozását Tour de Hungary címmel látta el. Sportos hazánkfiának nem okoztak nehézséget a magyarországi emelkedők, hiszen azon túl, hogy sokat, naponta 100-140 kilométert is leteker, ötvenöt éves koráig rúgta a labdát. A rutinos bringás általában megtervezi az útvonalat, s mint mondta, a Duna mentén mindig talál szállást. A nyolctól tizennégy éves koráig Vásárosfaluban élő, s hazáját az 1956-os forradalom idején elhagyó Lukácsy Jenőt gyakran visszahúzza a szíve a szülőfalujának tekintett településre, ezért élete egyik legfontosabb célját, hazánk körbekerékpározását is innen indította el. A határ közelében kerekezve kerülte a forgalmasabb szakaszokat, és Bükfürdő után legközelebb a Vas megyei Pornóapátiban állt meg. A jófajta szőlő nedűjéből készült italt kedvelő, napi négy-hat órát bicikliző Lukácsy Jenő az út során arra mindig ügyelt, hogy érintse a borvidékeket. Az éjszakai pihenést általában úgy oldotta meg, hogy laptopját használva az interneten keresztül tájékozódott, s rendelte meg a szobát. Nem nehéz kitalálni, hogy a megszállott bringást a kisebb eső nem állítja meg, legfeljebb a szélsőségesre forduló időjárás.
Sokan nem értik a hegymászókat, mert ugyan miért kockáztatják az életüket feleslegesnek tűnő akcióikkal? Hogy kapcsolódik ez a történethez? Néha olyan a tevékenységek jelentik az igazi boldogságot, és hozzák meg a beteljesülést, amelyekre nincs épkézláb magyarázat. Van, akit az egész napos kemény munka éltet, míg más haszontalannak tűnő tárgyakat gyűjtöget, vagy épp áthajózza az óceánt. Lukácsy Jenő azon szerencsések közé tartozik, aki megtalálta azt az elfoglaltságot, amivel embertársainak nem ártva örömet szerezhet magának. Ráadásul ő duplán nyer, mert a szellemi megnyugváson túl fittség és egészség a jutalma. Isten éltesse hetvenedik születésnapján!
Beküldés dátuma: 2012. 07. 04.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.