A hatvan éve Edvén élő Halász Lajos korábban nem tapasztalt hasonlót a környéken, de egyik tóparti sétáján felfigyelt a gyanús nyomokra. Idén januárban

pillantotta meg először a nagyméretű rágcsálót, és mindössze még egyszer sikerült kifürkésznie a rejtőzködő

állatot. Hogy hány tagú a hódcsalád, az a találkozás alkalmával nem derült ki, mert mindig csak egy példány jött elő, de valószínű, többen alkotják a famíliát.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park megkezdte a hódok visszatelepítését a Hanságba, és további területeken is megjelennek - szögezte le Imre László. Edve polgármestere szerint húsz évvel korábban ez elképzelhetetlen lett volna, mert intenzív munkavégzés folyt a térségben, és a haszonállatokat is rendszeresen legeltették. Manapság a környék maga a nyugalom szigete, így megkedvelte a helyet a félős állat. Nagyon nehéz megfigyelni a hódokat, mert túlzottan óvatosak, ezért csupán annak sikerül lefülelnie, aki gyakran járja a természetet. Imre László a rágcsálók megjelenéséről annyit mondott, hogy visszaállt a Rábánál az eredeti állapot. A helyi vezető szerint közel 150 éves az a tölgyfa, amelyet régen mércének használtak az emberek, mert ha addig ért a víz, tudták, hogy hamarosan elárasztja a környéket. A polgármester régi öregektől hallotta a történetet az óriási méretű, vízparti fűzfákról, melyek odújában több betyár is meghúzhatta magát egy időben. A természetkedvelőknek sokáig a Rába volt a mindene.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 20.
-
Beledi természetfotós előadása a Rábaköz élővilágáról
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
-
Beledi természetfotós előadása a Rábaköz élővilágáról
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
-
Korszerű képzés a Csukásban
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
-
A kapuvári katolikus iskola várja a leendő első osztályosokat
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
-
A Kapuvár Térségi Általános Iskola várja a leendő első osztályosokat
Rohamosan közeledik egy fontos dátum a Kapuvár Térségi Általános Iskola számára: 2025. április 10-11-én lesz a leendő első osztályosok beíratása.
-
Beled szinte valamennyi településrészén felújítják a járdákat
A tavalyi közmeghallgatáson a továbbiakban is a felújításokról, fejlesztésekről, tervekről beszélt a polgármester.