miatt Viktória magántanulóként fejezte be a középiskola harmadik-negyedik évfolyamát. A magyar diák Burgenlandban szerezte meg alapdiplomáját, ami után elvégezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet. A magyar főváros úgy jött a képbe, hogy amikor meghallgatást kért a soproni mesterkurzusokat tartó Bogányi Gergely zongoraművésztől, ő rögtön a legrangosabb hazai intézménybe irányította. A ígéretes tehetség Szokolay Balázzsal készült a felvételire, és 2007-ben bejutott a zeneművészeti egyetemre. A neves professzorok részvételével tartott rendszeres vizsgákat mára megszokta, mert az eisentadtinál sokkal szigorúbbak a magyarországi feltételek. A művészjelölt kedvence Bach és Brahms, de a megmérettetéseken minden stílust be kellett mutatnia a barokk klasszikusoktól kezdve a 20.századi zenéig, beleértve a kortárs darabokat is.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.