ahol civilben egy pénzintézet munkatársa. Zenei ismereteit szülőfalujának plébánosától szerezte, és az egyházi énekek kapcsán kedvelte meg az orgonálást. A férjével két gyermeket nevelő kántor hölgy részt vesz az egyórás vasárnapi istentiszteleteken, melyekre gyermekkorában kapott otthoni harmóniumán gyakorol. A szokványos szentmiséken köznapi, ünnepek alkalmával pedig Mária- és Jézus szíve énekeket szokott előadni. A családnak nem jelent nagy terhet az édesanya néhány órás elfoglaltsága, hiszen a nagyobbik fiú egyébként is menne a templomba, mert ministrál, a kisebbik pedig az apukával várja a többieket otthon. Beáta tudja, hogy milyen nehéz kántort találni, ezért amíg teheti, elvállalja ezt a feladatot, de hétköznap a családi és munkahelyi elfoglaltság mellett már nem képes megoldani.
A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában tanuló 15 éves Barabás Dorottya nyolc esztendeje képezi magát. Az első “lépéseket” Beleden kezdte el, s más lehetőség híján a billentyűs hangszer mellett kötött ki. Régebbi szerelem nála a zongora, de kipróbálta a furulyát is, s legújabban orgonán gyakorol. 2007-ben érdekes fordulatot vett Dorottya élete, mert az evangélikus gyülekezet kántora valamilyen okból kifolyólag nem tudott megjelenni az istentiszteleten, s beugrott helyette a fiatal lány. Időközben az alkalmi orgonistából állandó “munkatárs”lett. A templomi zenész a vasárnapi igehirdetésen jelenik meg, a hét többi napján viszont nem tudja összeegyeztetni iskolai teendőivel. A rá bízott darabokat nem tanulta meg fejből, ezért fénymásolt a kottából. Dorottya anyukája révén jól összeszokott a gyülekezettel, ezért nem sajnálja az itt töltött időt. A havonta megrendezett családi istentiszteleteken, esküvőkön és keresztelőkön is ő szólaltatja meg a hangszert, melyet ha behatóbban megismer, Dorottya talán előadóművész lesz.
központban heti egy alkalommal gyakorló
kislány furulyán és fuvolán játszik. Azért az említett két hangszert választotta, mert ezeket érezte a legközelebb magához. A családban egyébként megszokott dolog a zene, mert nagyapja és apukája is tangoharmonokázott. A képzőművészeti iskolába készülő Lili fiatal kora ellenére ezüst és arany fokozatot szerzett a Győrben, Darnózselin és Beleden megrendezett versenyeken. Itteni oktatóival elégedett, mert támogatják őt a fejlődésben. A nemsokára hatodikas, zongorán játszó Tömböly Petra ősszel kezdi meg negyedik évét a zenetanulásban. Annak idején dönthetett volna a furulya vagy a gitár mellett, de neki a billentyűs hangszer tetszett. Az első darab, amit megtanult az apukájától, az a Kiskarácsony, nagykarácsony volt. Az iskolában a tanulás kezdetén billentyűről billentyűre haladtak, és persze rendszeresen látogatta a szolfézsórákat. Kedvenc darabja Kodály Gyermektáncok és a többi, korának megfelelő gyors, ritmusos zenei anyag. Petra városán kívül Sárváron, Győrben és Szombathelyen mérette meg magát, ahonnét ő is jó eredményekkel tért haza. Az általános iskolás lány konkrét dátumot nem mondott, de a lehető legtovább akar foglalkozni a zenével, mert mostani tanítói megszerettették vele a muzsikát.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Idén ismét farsangi forgatag töltötte meg Csorna főutcáját és főterét
Farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.
Három castrumos érem a Kyokushin Karate Magyar Bajnokságon
Február 14-n rendezték Veszprémben a Felnőtt és U21-es Kyokushin Karate Magyar Bajnokságot, amelyen a Castrum SC Kapuvár három versenyzője három dobogós helyet vívott ki.
A Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivál hidat képez a múlt és a jelen között
Kihalóban vannak az igazi élő kapcsolatok, az emberek eltávolodnak egymástól, és egyre kevesebb az olyan hely és alkalom, amikor találkozhatnak lakóközösségük tagjaival.
Magas színvonalú oktatás, erős közösség a Rákóczi-iskolában
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola új főigazgatója szerint jól nevelt, szorgalmas gyerekek járnak az általa vezetett intézménybe, ahol rátermett, szolgálatkész pedagógusok foglalkoznak a fiatalokkal Némethné Tóth Katalin 2025.
Aktív óvodai élet Beleden - Mackó hét a beledi óvodában
Tartalmasan és aktívan telnek a beledi gyermekek mindennapjai az óvodában. A téli hónapokban is megtartják az adott évszakra jellemző programokat, illetve megismertetik a kicsiket a néphagyományokkal.