Hornyák Sándor a temetkezési szokásokat kutatja: Vajon mit árul el a temetői rend?

A területi vezető hét éven át oktatta a vállalat dolgozóit, de előtte jómaga is középfokú szakvizsgát tett, mert mint mondta, a végtisztesség megadása megfelelő magatartást követel a munkatársaktól. Vallja, hogy az sem mindegy, miként szólítják meg és köszönnek el a lelkileg megrendült emberektől. Érdekelték őt a temetkezési szokások, azonkívül mint szolgáltatás, mit nyújt a hozzátartozóknak, s minden, ami az emberi elmúláshoz köthető.
A hazánkban elterjedt sírkultúrát kétféle hatás érte: a görög-római és a közép-európai, ezen belül a germán hagyományok. Előbbi a figurális síremlékek megformálására volt befolyással, a németektől pedig az átlátható temetői rend kialakítását kölcsönöztük nagyobb mértékben. A halálhoz való viszonyulás szempontjából lényeges különbség mutatható ki a vándorló életformájú és a letelepedett népek között. Amikortól az embertárs elvesztése sajnálatot és rémületet váltott ki az itt maradókban, ez a közösségre is óriási összetartó hatással volt.
Hornyák Sándor feltételezi, hogy a csornai Szent Antal-temetőben lévő, felszentelt oltárral is rendelkező kápolna valamikor templomként funkcionált. Később a szentegyház elköltözött innét, de a sírkert maradt. Amikor a háznál ravatalozták fel a megboldogultat, nem volt ennyire szervezett a szertartás, és csak a végső nyughely miatt keresték fel a temetőket. A bánatot és a veszteséget leküzdő családokban merült fel az a természetes igény, hogy legyenek olyan személyek, akik magával a temetkezés részleteivel foglalkoznak. A kisebb településeken a hozzátartozók elvárták, hogy már reggel vigyék a halottat a kórházból a ravatalozóba, hogy mindenki el tudjon búcsúzni tőle. A Jószív Temetkezési Kft.vezetője néhány egyedi példát is hozott: A kisbabótiakat telefonon értesítették, amikor elindult a halottszállító jármű, és egyikük rögtön riasztotta a többieket, hogy tiszteletadásuk jeléül a gáttól a temetőig kísérjék a fekete lepellel leterített kocsit.  Rábaszentmiklóson a jobblétre szenderült mellett imádkoztak a szertartás kezdetéig, de másutt is szokás volt az előtte nap megtartott esti fohász. A csornai temetőben neves családok kriptái találhatók. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a közelmúltban három premontrei rendhez tartozó tudós sírját is védetté nyilvánította - tudtuk meg a nyilatkozótól. Hornyák Sándor feltett szándéka, hogy kezdeményezi Csornán a helyi bizottság megalakítását, mondván, biztos találnak olyan sírhelyet, mely az átlagosnál nagyobb tetteket végrehajtó személyeknek ad végső nyughelyet. A Szent Antal-temetőben az 1919-es megtorlást elszenvedőknek, valamint az 1848-as csatában elesetteknek  is  emlékhelyet állítottak, az akasztottak sírját még 1980 előtt helyreállították.
A volt temetkezési dolgozó úgy érzi, mintha manapság kicsit fásultabbak lennének az érintettek, és kevésbé élik át a mélyreható érzelmeket. Két jellemző változásra is felhívta a figyelmet: egyre erőteljesebb a polgáriasodás, valamint az elszegényedés. Rendkívüli mértékben nő a hamvasztások iránti igény. Ma már az urnafülkék is szépek, de szerinte  mégsem olyanok, mint a hagyományos sírhelyek, és a szertartást sem gondolja egyenrangúnak a koporsós temetéssel. Csornán és környékén az elmúlt húsz évben az elhalálozottak negyven százaléka hamvvederben kapja meg a végtisztességet, de a nagyobb városokban  ennél is magasabb a szám. A világi temetésen mindig, de az egyházin is egyre inkább szólnak az emberről, és annak élete során szerzett érdemeiről.
- Nem szerencsés dolog, de mégis beszélni kell róla: a társadalom kettészakadása ilyen szempontból is meglátszik, mint ahogy mindig is megmutatkozott az ország gazdasági helyzete - fogalmazott Hornyák Sándor, akinek véleménye tökéletesen egybecseng azzal a rég megállapított ténnyel, hogy a sírok esetében hamarabb szembesülünk egy társadalom szociális rendjével, mint a halálról alkotott képzeteivel.