A 2009 óta létező Kapuvári Polgárőr Egyesület alapító tagja civilben matematika-informatika és technika szakos pedagógus, aki a délelőtti tanórák és az ebéd utáni szakköröket követően szakít időt a társadalmi tevékenységre. Most ugyan kicsit kevesebben vannak, de technikai felszereltségük viszonylag jónak mondható: a megyében az elsők közt hoztak létre rádiós kapcsolatot a rendőrséggel. Nagyon kellene egy szolgálati gépkocsi, hogy az önkéntesek ne a saját autójukkal járőrözzenek a városban. Horváth József, a Kapuvári Polgárőr Egyesület elnöke szerint hétköznap ritkán találkoznak problémás esettel. Mivel a tagság jelentős része dolgozik, inkább hétvégenként próbálnak jelenlétükkel hozzájárulni a település köznyugalmához. A főként közbiztonságra és bűnmegelőzésre szakosodott szervezet a rend őreivel karöltve tesz eleget feladatainak, de árvízhelyzetben a katasztrófavédelmisek is számíthatnak a segítségükre. A közhasznú testületté vált Országos Polgárőr Szövetség Győr-Moson-Sopron megyei vezetőségének tagja Bencsik Zsolttal tart személyes kapcsolatot, és lehetőség szerint jelen vannak a nagyobb városi rendezvényeken is.
A főként szombat éjjel járőröző polgárőrök a csetepatékba be nem avatkozhatnak, de figyelemfelhívásukkal jobb belátásra bírhatják a duhajkodókat. Amennyiben olyan esettel találkoznak, hogy szükség van a rendőrökre, a rádión keresztül őket azonnal értesíthetik. A Kapuvári Polgárőr Egyesület legutóbbi ülésén tisztújítást kezdeményezett: a szervezet elnöke Horváth József, alelnöke Varga Zoltán maradt, titkárnak pedig Fekete Jenőt választották meg. Tavasz tájékára tervezik a polgárőrség működését bemutató rendezvényüket. A helyiek közül szinte mindenki belátja, szükség van a tevékenységükre, ezért remélik, hogy egyre többen tenni is fognak a közrend érdekében. A jelentkezőket személyesen és telefonon egyaránt fogadják: 06-70/337-35-10.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 13.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.