A beledi városvezetés két tagja a rendszerváltás óta tevékenykedik a közéletben. Egy év polgármesteri ténykedés után Major Jenő elmondhatja: a város elindult egy más irányba, és ez biztató a jövőre nézve. Jakab Zoltán húsz esztendőn át volt Beled alpolgármestere, aki szerint a több évtizedes fáradozás megérte, de mára elég volt belőle, és megelégszik a képviselőséggel.
– A választók már korábban is biztattak a polgármesteri indulásra; a döntés aztán a 2014-es választásokra érett meg bennem – mondta a riportalany. Major Jenő korábbi képviselői tevékenységét kiválóan össze tudta egyeztetni a civil munkájával. – 2014-ben, a polgármesteri választást megnyerve fel kellet adnom civil tevékenységemet. Családom és önmagam szempontjából sem volt könnyű döntés, de remélem, hogy visszatekintve majd, el lehet mondani: Volt értelme, van eredménye.
Major Jenő a választási ciklus hátralévő négy évében a következő célokat tűzte ki maga elé: Szeretné a közintézményeket – ha nem is mind teljesen, de legalább részlegesen – megújítani, továbbá a köztereket a lakosság bevonásával rendben tartani. Mindenkinek nem lehet egyformán jót tenni, ezért a többség akarata és a racionalitás a döntő – tette hozzá. Mint mondta, az ország és a település dolgai mindig is foglalkoztatták, tehát egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb felbukkan a közéletben. Ez itt Beledben a rendszerváltással egy időben következett be.
A civilben közlekedésmérnök ’90-ben nagyot váltott. Korábbi munkahelyét (Répcelaki Szénsavtermelő Vállalatot) otthagyva, két társával bérelte ki a 86-os főút melletti benzinkutat, majd másfél esztendő múlva megnyitotta teherautó alkatrész üzletét, rá egy év múlva pedig beindította fuvarozó vállalkozását. Utóbbi cég jelenleg tíz autóval működik, melynek irányításával már nem Major Jenő foglalkozik. A négygyermekes családapának otthon is helyt kell állnia, de a 2014-es választások óta erre egyre kevesebb ideje marad. Szeretné minél jobban beosztani idejét, hisz gyermekei ugyanúgy igénylik a jelenlétét. A családi kötelék az alapja mindennek, mert városvezetőként neki is szüksége van az érzelmi feltöltődésre.
– A polgármesterséghez bizonyos fokú megszállottság kell, de csak pénzért nem érdemes nekikezdeni, mert a történet másról szól – hangsúlyozta Major Jenő. – Bízom benne, hogy képes vagyok kicsit más formába önteni a közéleti tevékenységet, ami hosszútávon hozza meg a gyümölcsét. Én türelmes vagyok, a választók meg eldöntik, hogy mindez megfelel-e az elképzeléseiknek, illetve azt kapták-e, amit vártak – mondta a polgármester. Hozzátette: csodát nem lehet tenni, de az erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodás meghozza az eredményt.
Jakab Zoltánt is mindig érdekelte a politika, de az ún. átkosban nem mondhatták ki nyíltan véleményüket az emberek. A szabad választások után felpezsdült a közélet, melyben Beled korábbi alpolgármestere is megtalálta a helyét. – A Kisgazdapárt támogatásával indultam a ’90-es választásokon, mert a tenni akarás, az új szellem kialakítása motivált akkoriban. Képviselőként kezdtem a munkát, aztán 1994-től öt cikluson át alpolgármesterként tevékenykedtem – mesélte Jakab Zoltán, aki 22 esztendeig a helyi sportegyesület elnöki pozícióját is betöltötte. Az „örök második” háromszor indult a polgármesteri székért, de ma egyáltalán nem bánja, hogy így alakult, hisz sokat tehetett településéért. Az emberek kedvelték, mert tisztségeit mindig szerényen, alázattal viselte.
Beküldés dátuma: 2015. 11. 11.Most van aktualitása annak, hogy a képviselő-testület a polgármesterrel az élen beszámoljon a 2019 októberében indult önkormányzati ciklus eredményeiről – mondta Major Jenő a 2024.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.