Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre

Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői. A gyerekek és a szervezők egyaránt elfáradtak a turnusok végére, de mindenkinek megérte. Nehéz lenne egyet-egyet kiválasztani a programelemek közül, mert sok kellemes élményben volt részük – mondták a Rábaközi Médiacentrumnak nyilatkozó pedagógusok.

Kapuiné Brányi Adrienn elmondta, hogy 39 első évfolyamos, 40 másodikos és 42 harmadikba járó gyermek vett részt Kapuvár Térségi Általános Iskola által szervezett táboron. 2024 áprilisában tudták meg, hogy a Rábaközi Művelődési Központ idén nem rendezhet nyári tábort, az iskoláknak viszont megadták a lehetőséget, ezért a pedagógusok úgy döntöttek, belevágnak az energia- és időigényes szervezési feladatokba, majd a tábor lebonyolításába. Szerettek volna segíteni a szülőknek, hogy legalább egy hétre biztonságos, programokban bővelkedő helyen tudják gyermekeiket, a tanítványok pedig sok-sok élményhez juthatnak. Az iskola pedagógusai korábban rendszeresen szerveztek nyári táborokat, de Magyarország legnagyobb táboroztatási programjában még nem vettek részt, ezért a szakirodalom tanulmányozása után tanácsot kértek azoktól, akik már megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek a témában. A programterv és a költségvetés összeállítása után benyújtották a pályázatot és május végére megtudták, hogy mindhárom pályázatuk sikerrel járt. A környezettudatosság, az önismeret, a közösségépítés, a művészeti nevelés és a sport mind-mind szerepeltek az adott hétre összeállított programelemek között. A pedagógus szerint egyik a másikból következik és olyan nagy az átfedés a különféle tematikák között, hogy nem volt nehéz kitalálni a heti eseménynaptárat. A programok pénzügyi vonatkozása viszont nagyobb odafigyelést igényelt tőlük, mert eddig a tankerületek gondoskodtak az anyagiak előteremtéséről hasonló helyzetben. Osztottak-szoroztak, és számtalan tényezőt figyelembe véve készítették el a pénzügyi tervet. Végül sikerült úgy kikalkulálniuk, hogy a sok-sok program mellett minden gyermeknek belefért a keretbe a napi négyszeri étkezés is.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola a lehetőségeikhez mérten évek óta nyári tábort szervez a gyerekeknek. Előfordult, hogy ott is aludtak a diákok, idén pedig napközis táborba várták a jelentkezőket. Lakóhelyükön, a tábor kijelölt helyén tartózkodnak a gyerekek reggel nyolctól délután négy óráig – tájékoztatott Megyesi Eszter Mária, majd elmondta, hogy idén kizárólag a köznevelési intézmények nyújthattak be pályázatot az Erzsébet Alapítványhoz. A kapuvári intézmény mindhárom pályázata pozitív elbírálást kapott, így az elsőtől a harmadik évfolyamig 121 gyermek tölthette szabadidejét valamelyik turnusban. A tábor nem az iskolaidő folytatása, hanem jól kiegészíti az ott tanultakat úgy, hogy közben élményekben gazdag programok várják a gyerekeket. A pedagógusok több héten át készültek arra, hogy minden turnusban egy-egy téma szerint szervezzék meg a fiatalok szünidei tevékenységét – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Beküldés dátuma: 2024. 07. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek