Az elmúlt esztendőben szerzett városvezetői tapasztalatai alapján, Major Jenő számára beigazolódott: Már képviselőként is jók voltak a meglátásai, ezért időszerű változtatásokat hajtott végre Beledben. A lakosság látja és értékeli a fejlődést.
Major Jenő idei első televíziós nyilatkozatában boldog új évet kívánt a beledieknek. A település vezetője 2015-ről szóló összefoglalójában megjegyezte: Fontos személyi változások történtek az elmúlt esztendőben, többek közt tavaly ősszel foglalta el új pozícióját, mint frissen megválasztott polgármester. Bár azóta beilleszkedett, és egyre több mindent átlát, de van még mit tanulnia – jegyezte meg. A városháza munkájában eleinte okozott némi fennakadást, hogy másik két beosztásban is történt változás, de Major Jenő bizakodó. – Javulni fog a városháza teljesítménye – fűzte hozzá.
Riportalanyunk több mint húsz esztendeje gyarapítja közéleti tapasztalatait, ugyanakkor alpolgármesterként, képviselőként és a pénzügyi bizottság elnökeként tevékenysége inkább a testületi ülésekre korlátozódott, ezért szűkebb képet kapott a település dolgairól. Regnáló polgármesterként viszont mindenről tudomást szerez, ezért ismeri a város teljes gazdálkodását, a közintézményekben és közterületeken végzett munkát, illetve az öt települést ellátó hivatal feladatköreit.
– Annak ellenére, hogy képviselőként a napi teendőkbe nem kapcsolódhattam be, ismertem az előttünk álló feladatokat. Azért is vállaltam, hogy indulok a polgármesteri székért, mert folyamatosan munkált bennem: Ezt nem így kellene csinálni! – hangsúlyozta Beled első embere.
– Több olyan félben lévő projektet örököltem, melyeket már az én időmben kellett megvalósítani. Napi, heti szinten ellenőriztem a beruházásokat, és amennyiben kifogás merült fel, rögtön észrevételeztem, így a munkák elvárható minőségben készültek el. A kastély tetőzetét mindenki látja, a volt Beledi Betonáru Kft. irodaházában viszont újabb probléma merült fel: megrepedtek a falak. A felújítási munkálatok kiírásakor nem készült statikai vizsgálat, amit most utólag kell megtenni.
Major Jenő a közterületek rendjére és szépségére a korábbinál több figyelmet szentelt. A helyiek örülnek a pozitív fejleményeknek.
Beledben elő tudják teremteni az elnyert pályázatok önerejét, továbbá meg van a fedezete a saját erős építkezéseknek.
2016-nak azzal a reménnyel vágnak neki, hogy ötven–hatvan millió forint jut a fejlesztésekre, illetve a felújításokra. Hogy konkrétan mire költik ezt a pénzt, csak az uniós pályázati kiírások megjelenése után fogják eldönteni. Biztos, hogy új épületekben nem gondolkodnak, inkább a meglévőket szeretnék felújítani, például az egészségügyi objektumot, az ifjúsági házat, az óvodát, a napközi otthonos konyhát, a kastélyt, a ravatalozót. Az ipari parkban is rengeteg még a teendő: a közművesítés után folytatódhatna a parcellák további kijelölése.
Az önkormányzat tervei szerint évente felújít egy utcát, de Major Jenő azt sem bánná, ha idén erre két helyen kerülne sor. 2016-ban a járdaépítést sem szeretnék elodázni, viszont a gyalogjárók és utak minőségének megóvásához számítanak a lakosság aktív közreműködésére is.
Major Jenő a közösségért végzett tevékenységet a vállalkozói világban megszokott szemlélet szerint tudja elképzelni, vagyis mindenkinek ugyanazért a célért kellett küzdenie. A város fejlődésében fontos szerep jut a civil szervezeteknek és a magánszemélyeknek is, akik szintén hozzájárulhatnak a település élhetőbbé tételéhez. A mindennapi munka mellett szükség van a kulturált, önfeledt szórakozásra. A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvények jól példázzák, hogy ezen a téren is összetart a lakosság. Ha az ilyen rendezvényeken barátkoznak, ismerkednek az emberek, megismerik egymás gondolatait, akkor a hétköznapokban is megértőbbek, toleránsabbak lesznek egymással szemben.
Beküldés dátuma: 2016. 01. 13.A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.