Idén üresen maradt a beledi gólyafészek

Jobban kellene óvni a fészkelőmadarak környezetét, mert a költőhelyet ért bárminemű attrocitás tovább rontja az esélyeiket. A gólyák hiányát veszteségként élik meg a vidéki emberek, és sajnos fogy a száma a másik szimbolikus madarunknak, a fecskének is.

Idén sajnos üresen maradt a gólyafészek Beleden, aminek az okát nem lehet megmondani teljes bizonyossággal. Az is elképzelhető, hogy elpusztult a madár, vagy csak egyszerűen belefáradt a fészek állandó megújításába.
Annak idején a postánál volt a madarak fészkelőhelye, majd évekkel ezelőtt átköltöztek az iskolaudvaron lévő kéményre. A szél azonban nem kímélte a gólyák új „otthonát”, és az erősen megtépázott fészek láthatóan nem nyerte el az madarak tetszését, így alatta próbálkoztak az építkezéssel. Az E.ON 2020 elején mesterséges fészekalapot helyezett el a tartószerkezetre, de a „lakók” sajnos ezt sem fogadták el, ezért ismét egy szinttel lejjebb szerették volna megépíteni a fészküket.
Molnár István szerint a madár nem mindig elégedett a számára kialakított, telepített fészkelőhelyekkel és feltételezhetően kevésbé találja biztonságosnak a tojásrakásra. A beledi gólya néhány napig megpróbálkozott a fészekjavítással, de sajnos utána egy ideig senki se látta. Két-három hét múlva viszont megérkezett a társa, hogy rövid sétát tegyen a focipályán, s mivel a párját sehol sem találta, elrepült valahova. A helyiek az eset után néhány héttel ismét láttak egy madarat, de a távolból nem tudták megállapítani, hogy ugyanaz a gólya volt-e.
Régen minden falunak volt fészekrakó madara. Néhány szerencsés településre, például Acsalagra és Szanyba évről évre visszatértek a gólyapárok. Molnár István tudomása szerint a két-három éves korában ivaréretté váló gólyák egy életen át kitartanak választottjuk mellett. A megközelítőleg tíz aktív év alatt – átlagban négy fiókával számolva – negyven gólyával több kellene, hogy legyen minden esztendőben. Nyilván minden fajnak van valamekkora járulékos vesztesége, ami a költéskor és a repüléskor érheti őket, esetleg sportvadászok áldozatává válnak, de ezt figyelembe véve is felmerül a kérdés: Hova lettek a gólyák?
Az említett rábaközi településeken néhány évvel ezelőtt még egytucatnyi fészekben nevelkedtek a fiókák, manapság viszont nem látszik, hogy többen lennének. Sőt ellenkezőleg, egyre kevesebb példányt látni belőlük.
Mi lehet ennek az oka? A problémakör összetett, és több tényező játszik abban szerepet, hogy csökken a fészkelőmadarak száma. A mezőgazdasági területek intenzív művelése, a növényzet vegyszerezése mind-mind arra készteti az állatokat, hogy máshol keressék a boldogulásukat. Megszűnt a falusi állattartás, kiürültek az istállók, ezzel együtt eltűntek a rovarok, és a táplálékot szolgáltató ganajdombok – állapította meg Molnár István.
Az amatőr fényképész jól ismeri a Dél-Rábaköz természeti adottságait, ahol régóta jelen vannak a gyurgyalagok, melyeknek a trópusi fajokkal vetekedő színpompás tollazatában lehet gyönyörködni. Alkalomadtán előfordulnak a búbosbankák, bár számuk jócskán megcsappant. A természetjáró egy-egy megfigyelése alkalmával vonuló partifecskékre lett figyelmes, ezenkívül csörgő récével is találkozott.
Népi versikék, népdalok, hangzatos nóták szólnak a magyarok szimbolikus madarairól, melyek szinte teljesen eltűnnek az életünkből.
– Gyermekkoromban, Mihályiban tavasszal felnéztem az égre, és annyi fecske volt, hogy alig láttuk tőlük a felhőket. A villanyvezetékek szinte meghajoltak a madarak súlya alatt. A kisebbek már abból tudták, hogy hamarosan indul az iskola, hogy készülődtek a fecskerajok a nagy útra – mesélte Molnár István, aki rengeteg fotót készített a madarakról az évtizedek alatt.
Nemcsak a költöző, hanem az áttelelő madarak fogyása is nagyon feltűnő, viszont egyes fajok a túlélésük miatt szinte hozzászoktak a városi körülményekhez. Egyre több ragadozómadarat, például vörösvércsét és erdei fülesbaglyot, de még sarlósfecskét is látni a parkokban, és a házak réseiben megbújva. A természetfotós egyik barátja teraszán lévő virágládát az örvösgalamb „bérelte ki”. Érdekes megfigyelni, hogy azok a madarak, amelyek eddig jellemzően emberkerülők voltak, az urbanizáció hatására megbékéltek a természetes élőhelyüktől távolabbi, zajosabb környezettel.