Soha, semmilyen körülmények közt ne adjanak át idegeneknek pénzt - figyelmeztette az időseket a rendőrség munkatársa. A futár vagy a taxis a legtöbb esetben mit sem sejt a bűncselekményről, őt csak felhasználják a tervük kivitelezéséhez a valódi elkövetők.
A bűnelkövetők nyáron sem pihentek: a korábbról ismert „unokázós” módszer újabb válfaja bukkant fel a térségben. Ha az általuk kitalált csalássorozat már kevésbé hatékony, vagy túlságosan elterjedt, ezért kevesebb az áldozat, újabb technikát tervelnek ki.
Nemrégiben a bajbajutott unokának adták ki magukat, vagy az ő nevében kértek pénzt az idősektől, de legújabban nagyot változott a módszer, melyről Varga András beszélt a Rábaközi Televíziónak.
Ismeretlen személy közölte egy idős hölggyel, hogy bűncselekménybe keveredett a fia, aki kábítószert tartalmazó csomagot szeretett volna feladni, de lebukott, ezért elfogta őt a hatóság. A telefonáló azt állította, hogy védőügyvéd, és óvadék fejében el tudja intézni, hogy ne tartóztassák le az asszony fiát. A nyugdíjas jelentős összeget, több millió forintot adott át egy erről mit sem sejtő taxisnak, akit szintén becsaptak, mert úgy tudta, ruhát szállít Kapuvárról Pozsonyba. Az idős hölgynek csak később tűnt fel, hogy valami furcsaság van az egész történetben és csalás áldozata lett.
A rengeteg figyelmeztetés, rendőrségi tájékoztatás ellenére mégis miért járnak sikerrel az elkövetők? A módszerük lényege, hogy alaposan ráijesszenek az idősekre és folyamatosan lelki nyomás alatt tartják őket – mondta a rendőr százados, aki arra figyelmeztetett, hogy nem szabad elhinni semmit, mondjanak bármilyen szörnyű dolgokat. Helyette fel kell hívni a hozzátartozókat, hogy tisztázzák a történteket, vagy kérdezzék meg a rendőrséget, tudnak-e az esetről.
Manapság egyre jobban terjednek az elektromos sporteszközök, ezért érdemes néhány gondolat erejéig szót ejteni az elektromos rollerekről is. – Ezekre is vonatkoznak a KRESZ szabályai, melyeket az adott körülmények között be kell tartani – fogalmazott Varga András, majd arra kérte a használóikat, hogy saját magukra és a többi közlekedőre figyelve, óvatosan mozogjanakvelük, mert balesetveszélyesek lehetnek.
Beküldés dátuma: 2022. 08. 22.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.