Hámori György 2006 óta vezeti a települést, és hamarosan a végéhez ér a legutóbbi ötéves önkormányzati ciklus, ezért Kapuvár polgármestere témakörök szerint foglalja össze az elmúlt időszak eredményeit, nehézségeit. Első alkalommal a gazdaságfejlesztési célkitűzések megvalósulását elemezte televíziónknak.
Az elmúlt tizenhárom esztendőben – az országos tendenciákkal összhangban – olykor hullámhegyek, míg máskor hullámvölgyek váltakozása jellemezte Kapuvár gazdasági életét. Hámori György szerint az emberek elsősorban azt várják a települések vezetőitől, hogy minél több legyen a munkalehetőség helyben. A polgármester jelezte: ez azért nem ilyen egyszerű, hisz rengeteg feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egyáltalán számításba vegyék Kapuvárt vagy bármely más várost a letelepülni szándékozó vállalkozások. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy rajtuk kívül még számtalan helyen várják tárt karokkal a befektetésre készülő cégeket.
– Kérem, ne tekintsék túlzónak, de úgy érzem, gazdaságfejlesztés szempontjáról az elmúlt ciklus sikertörténetnek tekinthető településünkön – mondta Hámori György, majd arra emlékeztetett, hogy hosszú ideig csak azzal foglalkoztak, hogy felvegyék a kapcsolatot a – keresleti és kínálati oldalon jelentkező igények összehangolásával foglalkozó – közvetítőcégekkel. Először olyan kiváló promóciós anyagot kellett összeállítaniuk, melyben feltüntették a város erősségeit és gyengeségeit annak érdekében, hogy akit érdekel az ajánlatuk, megtudja, pontosan mire számíthat, ha velük kapcsolatba kerül. Hámori György jól emlékszik arra a közel négy-öt esztendőre, amikor Németh Csóka Gábor akkori alpolgármesterrel az összes lehetséges helyet, illetve közvetítőcéget felkeresték, beajánlva szeretett városukat, Kapuvárt. Igencsak meg kellett küzdeniük az elfogadásért, hiszen az „újoncokat” eleinte mindenhol bizalmatlanul fogadják. Valahol ennek a munkának a gyümölcse érett most be.
Hámori György azt is nagy eredménynek tartja, hogy sikerült stabilizálni a városban működő cégeket, hisz köztudott: a munkáltatók hamar odébbállnak egy-egy kedvezőbb ajánlat esetén. A hűséges vállalatok közül kiemelkedik a Provertha Zrt., a Cserpes Sajtműhely Kft. és itt érdemes megemlíteni a több hullámvölgyet átvészelő Diadal Ruhaipari Zrt.-t is, de a sor folytatható lenne.
– A legnagyobb áttörést a Laurastar megjelenése jelentette a városban – fogalmazott a polgármester, emlékeztetve a kezdetekre, amikor Kapuvár egy szlovákiai várost utasított maga mögé a cég letelepedéséért folyó versenyben. A csúcsminőségű vasalótermékek gyártására és szervizelésére szakosodott svájci székhelyű cég sem bánta meg döntését, hiszen azóta folyamatosan bővíti itteni jelenlétét, egyre több minőségi álláslehetőséget kínálva a helyi és környékbeli szakembereknek.
Az első fecske után megérkezett a következő: az elmúlt héten avatták fel a világviszonylatban is hatalmas gyártókapacitással rendelkező Intretech Hungary Kft. üzemcsarnokát. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a cégvezetőn és a kínai nagyköveten kívül a városba látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ünnepi beszédében méltatta Kapuvár eredményes gazdaságpolitikáját.
Hámori György leszögezte: amennyiben az iparfejlesztéstől beszélünk, érdemes megemlíteni még azt a német konzorcium által vezetett csapatot, amely napelempark építését irányozta elő Kapuváron. A hamarosan befejeződő beruházás adóbevétel szempontjából sem elhanyagolható. A városvezető maximálisan elégedett az adómorállal, mert évről évre emelkedik a befizetett közteher mértéke.
Le a kalappal a hivatali apparátus előtt, hiszen minden eszközt bevetve segítették a betelepülő cégeket abban, hogy mielőbb megkezdhessék a termelést. Az önkormányzatnak sikerült a minimális szintre csökkentenie a munkanélküliséget a városban. A következő cél, hogy minőségi munkahelyek létrehozásával egyre kevesebben szánják rá magukat az ausztriai ingázásra. Azáltal, hogy az önkormányzat támogatja a nagyobb multicégek letelepedését, a helyi vállalkozások is jól járnak, mert a kivitelezési munka során újabb megbízásokat kapnak. A kapuvári ipari parkban pedig nem áll meg az élet, s amint elérkezettnek látja az időt, Hámori György tájékoztatni fogja a közvéleményt a további lépésekről.
Beküldés dátuma: 2019. 09. 17.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.