A kapuvári katolikus gimnázium informatikatermeibe harmincegy új munkaállomást telepítettek, melyek korszerű számítógépeket és azok
perifériáit tartalmazzák. A régebbi eszközök a felújítás óta szintén megfelelnek a mai kor követelményeinek.
Alapvető informatikai tudás nélkül napjainkban már szinte lehetetlen eligazodni az élet útvesztőiben – állapította Biró Péter. – A kiépítésekor még modernnek számító számítástechnikai szaktantermeink, gépeink mára elavulttá váltak, ezért nagy léptékű beruházásban gondolkodtunk. 2020 végén, a téli szünetben fejeződött be a fejlesztés – tájékoztatta televíziónkat a Kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont igazgatója.
Az iskola tavalyi jó gazdálkodásának köszönhetően nagyobb részben önerőből finanszírozták az informatikai park beszerzését és telepítését.
– Saját költségvetési forrásból 17 millió forintot fordítottunk erre a fejlesztésre, illetve ehhez jött még az egyházmegyei iskolai gyűjtés ránk eső része – fogalmazott Biró Péter. Az intézményvezető elmondta, hogy Veres András püspök rendelkezése szerint minden esperesi kerületben az ott lévő iskolákhoz kerül a pénz, így még kaptak 1 millió 107 ezer forintot. A Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. további 1 millió forint adománnyal segítette az intézményt azzal a feltétellel, hogy az összeget a digitális oktatás fejlesztésére kell fordítaniuk.
A gépek telepítését komoly villamoshálózat-szerelési munka előzte meg. Az informatikatermekbe új kapcsolószekrényeket szereltek fel, így a megfelelő internet elérés mellett a biztonságos áramellátásról is gondoskodtak.
Az új beszerzésen kívül a további harmincnégy régebbi gépet pedig olyan szintre fejlesztették fel, hogy ezek szintén megfelelnek a magas szintű igényeknek.
A modern szervergépet, négy új érintőképernyős Android rendszerű interaktív panel egészíti ki. A fejlett nyomtatótól azt várják, hogy meggyorsítja majd az érettségi bizonyítványok elkészítését.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.