A térség lakosságát hátrányosan érintő közlekedési változásokról szóló beadványra az államtitkártól ironikus válasz érkezett - hangoztatta Gyopáros Alpár azon a szanyi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón, melyen bejelentették: újra indul a személyszállítás Csorna és Pápa között. Az 5.számú választókerület képviselője arra emlékeztetett, hogy a tárca reagálása komoly felzúdulást okozott a polgármesterek körében, mert a döntést azzal indokolták, hogy az érintett települések önkormányzatainak egyetértésével szüntették meg a szárnyvonalon a közlekedést, de ezzel szemben jelentős tiltakozást váltott ki a helyiekből a járat leállítása.
- A választási ígéretet teljesítettük - jelentette ki a fideszes politikus, utalva a vonatközlekedés újraindítására. A térség közlekedési nehézségeit tovább taglalva Gyopáros Alpár megjegyezte: szerinte a nem létező elkerülő út ékesen bizonyítja, hogy a szocialistáknak eszük ágában sem volt megépíteni azt. Megnyugtatásul elmondta, hogy az elkerülő nem fogja veszélyeztetni a vasútvonal működését, mert felüljárót építenek a szükséges helyen. Mivel a közúti fejlesztéshez hiányoznak az előkészítő munkálatok, ezért a képviselő nem tartja valószínűnek, hogy az elkerülő építése befejeződne a 2010-2014-es ciklusban.
Beküldés dátuma: 2010. 07. 07.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
-
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.