Isten éltesse Boris nénit!

Az Egyeden született Szalay Antalné férje révén került Bogyoszlóra, Vicára, majd Beledre, ahol megérhette ezt a szép kort.  Az idős asszony megélte a két világháborút, és az azokat követő megtorlásokat, amikor a padlássöprés idő-
szakában az ő férjéért is eljött a fekete autó. De a molnár felesége ekkor sem csüggedt, mert kitartóan látogatta párját a rendőrségi fogdában, ahonnét a templomba vezetett az útja, mielőtt hazament volna öt gyermekéhez. Ők azóta felnőttek, és megteremtették a nyugodt életet édesanyjuknak. Az ünnepelt egyik fia, Szalay Antal a Beled díszpolgára címet is kiérdemelte munkásságával, és a Provertha Zrt.remélhetőleg sokáig ad még megélhetést a dolgozóknak.
A Németországban élő család tagjai egymás után örvendeztették meg Szalay Antalnét. Andrea Szalay arról beszélt, hogy az unokák is érezték, amikor szüleik  nehéz teherként cipelték az oroszok kegyetlenségeit, de mára megszabadultak ezektől a lelki terhektől. Gregor Szalay szintén a harmadik generáció tagja, aki szívesen emlékezett a nagyival töltött, már kevésbé vészterhes időszakra. Dr. Szalay László  felolvasta édesanyjának azt a levelet, melyben Gerd Hager, Pforzheim főpolgármestere küldte el az idős asszonynak jókívánságait.
A római katolikus egyház részéről Havassy Bálint László beszélt Beled legidősebb polgárához.  A plébános hálát adott azért, hogy Boris néni ilyen sok erőt kapott viszontagságoktól sem mentes, hosszú életéhez. A Bibliában 150 zsoltár van, mellyel Isten azt üzeni, hogy akár eddig is tarthatna az emberi élet – mondta Béres László evangélikus tisztelendő.
A bensőséges ünnepen munkatársunknak nem sikerült megszólaltatnia a meghatottan mosolygó, gratulációkat fogadó Boris nénit, aki viszont elküldte stábunknak Ernest Hemingway néhány sorát, melyben benne foglaltatik hosszú életének hitvallása: «Emberi törvény kibírni mindent s menni mindig tovább, akkor is, ha már nincsenek benned remények és csodák».
Beküldés dátuma: 2011. 12. 21.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.