Japán–magyar házaspár egymásra találása és mindennapjai Téten

Tét az egész történet alfája és omegája, hiszen a kalandos utat bejárt Bognár Szilárd innen indult, és visszatérve itt alapított családot, viszont a vegyes házasságban született gyermekek már lehet, hogy Japában fognak felnőni.

Bognár Szilárd először szűkebb hazájában, Tét környékén kezdett buszozni, majd foglalkozása elvitte őt egészen Írországig. Kisebb walesi kitérőt követően, öt esztendő után tért haza Magyarországra.
A házaspár Írországban talált egymásra: a buszsofőr szemet vetett az egyik láthatóan segítségre szoruló utasra, aki történetesen egy japán lány volt. Mariko Japán és Írország közötti egyezménynek köszönhetően munkát vállalt a Brit-szigeten.
Szilárd Dublinban élt akkoriban, leendő párja pedig egy jóval délebbi ír településen, ezért nem volt egyszerű összeegyeztetni a rendszeres találkozásokat. Mariko ezt követően felköltözött a fővárosba, majd az egy év letelte után visszautazott Japánba, de kapcsolatuk akkorra már annyira megszilárdult, hogy tudták, mindenképpen együtt kívánták folytatni az életüket. Mérlegelve a lehetőségeket, közös elhatározással Magyarország mellett döntöttek.

Bognár Mariko a Tokyohoz közeli, 9 milliós Kanagawa településen született és a 2011-es földrengés után költözött Magyarországra, ahol kemény nyelvtanulással kezdte a hazánkkal való ismerkedést. Ezt megelőzően szülei meglátogatták 2010-ben Írországban, majd fél évre rá Szilárd Japánba utazott, hogy megkérje a lány kezét az édesapától; így azt a szilvesztert ott töltötte. A japán örömszülők nagyon nyitottak, kevésbé követik a tradíciókat, így könnyebben elfogadták az idegen országból való vőjelöltjüket. Az egymásra hangolódást az angol nyelv teremtette meg közöttük, de az örömanya kizárólag a japánt beszéli, ezért le kell fordítani, ha Szilárd vele akar kommunikálni. Mariko anyukája már nyugdíjas, de előtte egy halárusnál dolgozott, az édesapa telefonos hitelkártya tanácsadó, öccse pedig matematika tanár Japánban. A fiútestvérnek két utóda született.

Mariko és Szilárd két gyermeket nevel: Zoltán Kenji 2013-ban született, Kéra Mai pedig 2016-ban látta meg a napvilágot. A csemetéket magyar és japán néven anyakönyvezték, gondolva a jövőjükre, hisz bárhol letelepülhetnek.
Bognár Szilárd jelenleg mentőautó sofőr, ezért munkaidő beosztása mindig az igények szerint alakul. Felesége jelenleg a gyerekekkel foglalkozik, hobbija a zongora és az éneklés. Szabadidejükben a férj a gitárkíséretről gondoskodik és a népdaltól a rockzenéig valamennyi műfaj érdekli őket. Újabban magyar népdalokkal foglalkoznak, de a japán zenei világ is sorra fog kerülni. Mariko kedvence az Akkor szép az erdő kezdetű dal, de van olyan is, amelyet fiúkkal Zolikával együtt énekelnek el. A családfő komolyabb zenei karrierbe egyelőre nem gondolkodik, mert idejük legnagyobb részét a gyerekekkel töltik.

A családanya magyar ételeket, gulyást, paprikás csirkét és csirke pörköltet is tálal az asztalra, de ami a legfurcsább volt neki, hogy túl erőteljes nálunk a fűszerezés. Szilárd szerint a hazai esszenciákhoz szokott embernek a japán ennivaló szinte íztelennek tűnik. Japánban a tonhalat és a tintahalat is nyersen fogyasztják, ami a magyar gyomornak igencsak szokatlan.

A nyüzsgő japán nagyvárosi lét után Mariko furcsának találta a nagy csendet, hiszen Téten séta közben néha csak a madárdal köti le az emberek figyelmét. Korábban asztmát diagnosztizáltak nála, ami a tiszta vidéki levegőn sosem jött elő. Mivel Japánban sűrűn lakott települések vannak, ott is elterjedt a panellakásos építkezés. A középosztálybeliek 60 négyzetméter körüli panelben laknak, a tehetősebbek ennél nagyobb lakást vásárolnak. A felkelő nap országában minden négyzetcentimétert kihasználnak, de aki ott nő fel, annak ez abszolút természetes.

Mariko jól érzi magát Magyarországon, de azt sem bánja, ha közelebb kerül szüleihez, rokonaihoz, akikkel jelenleg Skype-on tartja a kapcsolatot. Komolyan felmerült, hogy a házaspár még az idén Japánba költözik. A tervek szerint Tokyotól távolabb, természetközelibb környezetben szeretnének letelepedni. A feleség szerint csak idő kérdése, és férje is meg fogja szokni a távol-keleti országot. Bognár Szilárd nem aggódik túlságosan, hiszen nagy vonalakban tudja, hogy mi vár rá, ha elköltöznek, hiszen ugyanezt, vagy valami hasonlót élt át Írországban, annyi különbséggel, hogy most már nincs egyedül, hiszen szerető családja is vele van.
– Én úgy élem az életemet, ahogy zenélek, tehát sokat improvizálok. Toyamába, a nyugat partra tartunk. Nekiindulunk és valami jó fog történni, abban biztos vagyok.