– Nagyon nehéz volt óvónőt találni – jegyezte meg az enesei Tündérkastély Óvoda vezetője, aki elmondta, hogy részmunkaidős hirdetésükre nem akadt rögtön jelentkező. Miközben igazodnak a törvényi feltételekhez, a gyerekek napirendjének legfőbb eleme a játék.
Az enesei Tündérkastély Óvoda három csoportjából a nagyok vannak a legtöbben, mert harminc kisgyermek jár ide. A picik létszáma hónapról-hónapra emelkedik, míg a középsősök most éppen stagnálnak. Tavaly szeptemberben a rábaszentmihályi tagintézmény különvált Enesétől, a fehértói tagóvodába viszont tizenkét kisgyermek jár.
Az óvónők létszáma nem változott, csak az összetétele alakult át az utóbbi hónapokban. Szabóné Horváth Judit elmondta: A térségünkben három olyan fiatalról is tud, akik nemrég szerezték meg az óvodapedagógiai képesítést, viszont nyelvvizsga, illetve diploma nélkül eddig nem alkalmazhatták őket. Szerencsére időközben módosították a törvényt, így akkor is betöltheti valaki az óvónői állást a gyakornoki idő lejártáig, ha nem kapta meg a nyelvvizsga bizonyítványát. Az óvodásoknak a nap minden órájában biztosítaniuk kell azt, ami a törvények szerint megilleti őket: elsősorban biztonságos, kellemes környezetet. A foglalkozásokat úgy szervezik, hogy sok fejlesztő játékban legyen része a kicsiknek. Az óvodai nevelés sarkalatos pontja a szülőkkel való kapcsolattartás. Megelégedettségüket jelzi, hogy még a közeli településekről is áthozzák a gyerekeket Enesére. Nagy előnye az óvodának, hogy korán kinyitnak, viszont a gyerekek sokáig maradhatnak, így a munkába járó anyukák és apukák ebből a szempontból nyugodtak lehetnek.
A hiánytalanul felszerelt óvodában rengeteg a játék. A szülői munkaközösség által szervezett bálok bevételét az eszközök és udvari játékok pótlására fordítják.
Kiemelt szerepet kapott az idei munkatervben az egészségmegőrzés és a környezetvédelem. Ennek jegyében a csoportszobák előtt olyan étkezésre, játékra, mozgásra alkalmas fedett részt szeretnének kialakítani, melynek használatát kevésbé befolyásolja az esős időszak. A szokásos éves báli bevétel az elképzelés megvalósításához nem lesz elég – jegyezte meg az óvodavezető –, ezért számítanak a fenntartó támogatására is. Hozzátette: Az óvoda alapítványa nagyobb összeggel járul hozzá az építkezéshez.
A tavaly októberi egészséghét alkalmával a gyümölcsökkel és zöldségekkel ismerkedtek a gyerekek, akik jóízűen kóstolgatták az asztalon kínált finom falatokat. Az óvodásokban még jobban rögzülnek a vitamindús ételek, ha maguk is részt vesznek az elkészítésükben, így együtt tevékenykedtek a tálak feltöltésével. A dietetikus a helytelen táplálkozási szokásokra hívta fel a szülők figyelmét, hisz főleg rajtuk múlik, hogy milyen ennivalót kedvelnek meg a gyerekek.
Szabóné Horváth Judit örömmel mondta, hogy a zenei nevelés terén előbbre léptek, ugyanis egy faluból elszármazott zenész harmadik éve nyújt segítséget az óvodának. A Tschurl Károly által felajánlott összegből fedezik a zenei programok anyagi hátterét. A gyerekek meghallgathatták a Sopron Trió Zenebirodalom című koncertsorozatát, valamint megszervezték az énekmondó fesztivált, amelyen közös dalolással örvendeztették meg egymást az óvodások.
Aktív óvodai élet Beleden - Mackó hét a beledi óvodában
Tartalmasan és aktívan telnek a beledi gyermekek mindennapjai az óvodában. A téli hónapokban is megtartják az adott évszakra jellemző programokat, illetve megismertetik a kicsiket a néphagyományokkal.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.