Az alezredes külön említette a gázzal és a szilárd tüzelőanyaggal működő eszközöket, amelyek használata az energiahordozók árának változásával függ össze. Talán egyszerűbb a helyzet a gázüzemű tüzelőberendezésekkel, de a kazánt és az elektromos berendezést

célszerű még a fűtési szezon előtt szakemberrel felülvizsgáltatni. Azok is nézessék át a kémények és a tüzelőeszközök műszaki állapotát, akik nem a légnemű anyag felhasználásával nyerik a meleget, hogy elkerüljék az esetleges szén-monoxid mérgezést - tanácsolta az interjúalany. Azt is elmondta, hogy a tüzelőberendezések folyamatos felügyeletet igényelnek az üzemelés során, valamint az éghető anyagokat csak olyan távolságban szabad elhelyezni, hogy azok ne veszélyeztessék a környezetet, a kipattanó szikra felfogására pedig speciális tálcát kell alkalmazni.
Az alezredes a Rábaközben történt olyan káresetről nem számolt be, amely a gázüzemű berendezés helytelen használatából adódott volna, ellenben gyakori a kémények nem megfelelő műszaki állapota. A tűzoltóság segítségére van szükség akkor is, ha beizzik a füstkivezetőben lerakódott nagy mennyiségű koksz és korom. Rácz Imre szerint a bajok elkerülésére még mindig a megelőzés és a körültekintő használat a leghatásosabb.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 26.
-
Trianoni megemlékezés Csornán
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
-
Trianoni megemlékezés Csornán
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.