A Téti Kisfaludy Károly Általános Iskolában új tartalommal töltték meg a délutáni foglalkozásokat. Részben ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években csökkent a más tanintézményekbe történő elvándorlás. A kedvező fejleményekről Horváth Lajos tankerületi igazgató beszélt.
A Téti Tankerületnél dolgozó szakemberek egyik legfontosabb feladatuknak tekintik, hogy megállítsák a felső tagozatosok elvándorlását. Nevezetesen arról van szó, hogy a közelmúltban néhány szülő úgy döntött, gyermekét nem helyben, hanem a beiskolázási körzeten belüli más intézményben taníttatja. A jelenség főként az alsó tagozatot befejező diákok körére jellemző, hisz a kisebbek közül jóval többen választják a téti iskolát.
Első lépésben a szülők oldaláról kell megközelíteni a problémát, ezért már korábban megkérdezték az érintetteket, hogy milyen egyéb igényeket támasztanak az iskolával szemben. A felmérést idén is meg fogják ismételni, így a 2016/2017-es tanévben már meg fognak jelenni azok az új elemek, melyeket a szülőkkel közösen dolgoztak ki a szakemberek.
Horváth Lajos televíziónknak elmondta: Az elmúlt két esztendőben csökkent azon diákok száma, akik máshol folytatják tanulmányaikat, továbbá beszámolt arról is, hogy a művészeti képzést viszont változatlanul a lakóhelyükön igénylik. Az oktatás feltételei évről évre javulnak, többek között elkészült az új épületszárny, október végéig pedig szeretnék befejezni a régi iskola külső homlokzatának, valamint a fűtésrendszer felújítását.
Azon túl, hogy javul az oktatás színvonala, az intézmény keretein belül is sokkal több lehetőséget biztosítanak tanulók számára – jegyezte meg a tankerületi igazgató. A nyilatkozatban elhangzott: Az ötödik osztályosok elvándorlásának van egy másik oka is, mely viszont örömteli. A jó színvonalú képzésnek köszönhetően többen nyolcosztályos gimnáziumban folytatják tanulmányaikat, így természetes módon ezen tanulók már nem növelik a téti létszámot. Vallásukból kifolyólag néhányan felekezeti iskolába íratják gyermekeiket, akik szintén más településre kerülnek.
A javuló tendencia önmagáért beszél.
A hatodik és nyolcadik évfolyamban végzett kompetencia mérések eredményeit fontos visszajelzésnek tekintik a téti iskolában. A korábbi időszakban három százalékkal rosszabb volt a megyei átlagnál a gyerekek szövegértése, viszont az utóbbi évekhez képest négy százalékos javulást mutatott ez az érték. Ahhoz, hogy a fiatalok az itt megszerzett ismereteiket másutt is kamatoztatni tudják, nagyon fontos az értő olvasás. Még az országos tanulmányi versenyeken elért, egyre javuló eredményeknél is beszédesebbek a továbbtanulási mutatók: A diákok kilencven százaléka bekerül az általa megjelölt intézménybe.
A szülők ismerjék meg alaposabban az iskolát, a pedagógusok pedig legyenek tisztában az igényekkel.
Az elmúlt időszakban sok új kezdeményezés indult a téti iskolában, de Horváth Lajos úgy véli, a szülők nem mindig értesültek róla, de ha tudomásukra jutott, egyetértettek a pedagógusokkal. Ebből következik, hogy javítani kell az érintett felek közti kommunikációt. A tankerület vezető és az iskola új igazgatója a közeljövőben élő, rendszeresen frissülő honlappal is szeretné megkönnyíteni a tájékoztatást. Ezenkívül szorosabb együttműködést terveznek a szülői szervezetekkel. A klasszikus értelemben vett szülői értekezletek mellett egyéb közösségépítő összejöveteleket is szerveznek. Horváth Lajos komoly problémának nevezte, hogy elbeszélnek egymás mellett a szülők és a pedagógusok, ezért szeretné áthidalni a kettejük közti távolságot.
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.