Hámori György, az egyesület elnöke megállapította: Sok érdemi tényezővel foglalkoztak 2011-ben, hiszen átdolgozták a vidékfejlesztési stratégiák és kiírásra kerültek a pályázatok, melyek beadási határidejét meg is hosszabbították. – Örömmel mondhatom, hogy megnőtt a pályázati aktivitás a Rábaközben – utalt arra a nyilatkozó, hogy szinte valamennyi részterületre meghirdetett projekttel kapcsolatban túljelentkezést tapasztaltak. Némi üröm az örömben, hogy az egyesület november végén kénytelen volt két munkatársától megválni, mert a Vidékfejlesztési Minisztérium megszigorította a munkaszervezetek működésére fordítható pénzkeretet, így az eddigi öt személy helyett hárman látják el a megnövekedett feladatokat. Hámori György annál is inkább sajnálta a tapasztalt kollégák távozását, hogy a pályáztatási procedúra kellős közepén tartanak, tehát lett volna igény a szaktudásukra. A korlátozott lehetőségek fogják meghatározni a szervezet jövő évi költségvetését is, mert három évre előre tudják, hogy mekkora összeggel rendelkezhetnek. A pénzkeret egy részét – mely épp hogy biztosítja a működést – az első esztendőben, a többi százalékban megadott hányadát pedig a elkövetkezendőkben lehet hasznosítani. Az elnök az eddigiekhez hozzátette: eredménynek tartják, hogy sikerült egységbe kovácsolni a rábaközi településeket, amelyek egymás kölcsönös megismerésén túl be tudtak mutatkozni az országos kiállításokon is, de a jövőben az ilyen alkalmakat jelentősen vissza kell fogni.
A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület évértékelő ülésén tárgyalást folytattak Perkovátz Tamással, a soproni kékfrank ötletgazdájával a rábaközi tallér 2012 első felében történő zökkenőmentes bevezetése érdekében. Légrádi Gábor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségvezetője pozitívnak értékelte a kapuvári munkaszervezet elmúlt időszakban végzett tevékenységét. – Ne felejtsük el, hogy az országban működő több mint 90 leader szervezet közül a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület kapta meg azt az OMÉK-díjat, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöktől és Fazekas Sándor minisztertől vehettem át Budapesten – mondta Hámori György.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 28.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.