Akinek használt építõanyagra van szüksége, jelentkezzen a beledi önkormányzatnál, mert az iparterületen lévő ingatlanok bontását követően, ingyen elvihetik az egyéb célra még jól hasznosítható elemeket.
Már évekkel ezelőtt is foglalkozott a képviselő-tesület a temető urnafal előtti részének térburkolásával, hisz egyre több az urnás temetés a településen. A problémát az okozta, hogy a lejtős terület esős időben szinte megközelíthetetlen. A Beled Jövőjéért Egyesület anyagilag is áldoz a városra saját bevételéből, így magukra vállalták a szürke és a színes térkő közti árkülönbözetet – számolt be a fejleményekről Tompáné Balogh Mária. A temető közepén található a Molnár-kripta, mely 1991-ig ravatalozóként működött. A közösségért sok áldozatot hozó család tagjai időközben elhunytak, csak unokatestvéri szinten találhatók leszármazottaik, akik évente leróják kegyeletüket halottaik sírjánál. A rokonság nem képes rendbe tetetni az épületegyüttest, s mivel a belediek közel ötven évig az ő tulajdonukat használták ravatalozónak, úgy döntött a képviselő-testület, hogy felújíttatják a kegyhelyet. Kijavíttatják és lefestetik a bádogtetőt, és új vakolatot kap az épület. A ravatalozó és környékének rekonstrukciójához meg kell teremteni a jogi feltételeket – tette hozzá a riportalany.
A művelődési központ nemrég működési támogatásra pályázott, s a pénzből felújítják a bejárat előtti részt is. A nyert összeg kisebb, mint amennyibe a beruházás kerül, ezért a polgármester támogatásával átcsoportosították a kulturális intézmény költségvetésében szereplő forrásokat, így több tételből , de előteremtették a hiányzó összeget.
További előrelépés a település életében, hogy olyan laptopot kapott a könyvtár, melyre csak fel kell tölteni az információkat, így sokkal könnyebb lesz a könyvtárközi kölcsönzés is.
Szinte majdnem minden testületi ülésen napirendre kerül az iparterületté nyilvánított volt Betonáru üzem, ami a polgármester szerint azt jelenti, hogy a terveikből lesz valami. Jól halad a feleslegessé vált épületek bontása, de a területen még van szétszedhető ingatlan. Egy beledi vállalkozó vételi szándékát jelezte három egybefüggő iparterületi blokkra. A képviselő-testület zárt ülésen döntött a több mint egyhektáros rész sorsáról, mely végül is 13 millió forintért kelt el. Amennyiben beindul a betonáruval foglalkozó kamionos vállalkozás, első körben tíz-tizenöt embernek adna munkát, de elképzelhető, hogy ennél több dolgozóra lesz szüksége. A cég tevékenységéből származó iparűzésiadó-bevétel sem mellékes Belednek.
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
Egyre több fórumon szóba kerül, hogy milyen extrém esetek alakulnak ki az iskolai közösségekben.
Gyertyaszentelő ünnepséget tartottak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.