Az idei év költségvetésében Csorna külterületi útjainak rendben tételére is komolyabb összeg szerepelt, mint korábban. A fejlesztésre szánt összeg nem titok, összesen egymillió forint. Puding próbája az evés: a városvezetők letesztelték a felújított pálmajori utat, és szerintük kiváló.
Major András sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Csorna ismét egy fontos mérföldkőhöz érkezett: nagyobb volumenű felújítás történt a város külterületi útjain.
– Kicsit visszakanyarodnék a 2017-es költségvetés tervezésének időszakára, amikor kiemeltük az utak és járdák felújítása mellett szeretnénk nagyobb figyelmet szentelni a külterületi utak karbantartására, rendbetételére is – fogalmazott az alpolgármester, aki korábban is hangsúlyozta, hogy mindez csak a gazdákkal, vadásztársaságokkal összefogva valósítható meg. A munkálatokra szánt egymillió forint ugyan meghaladja a tavalyit, de még többre lenne szükség. A felújítandó utak prioritási sorrendjének felállításakor kikérték több gazdálkodó és a mezőőrök véleményét is.
Sok gazda használja a pálmajori bekötőutat, ami meglehetősen nagy forgalmat bonyolít. Major András a munkálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy október elejére már be is fejeződött az utak felújítása, amiért köszönet jár valamennyi közreműködő partnernek. Az utak használhatóságát a közvetlen környezet is befolyásolja, ezért az önkormányzat egy vállalkozóval együttműködve az utak mentén lévő növényzet rendezését, a helyenként elvadult bozótos ritkítását is elvégzi. A gazdák elégedettek az eredménnyel, mert így jobban szárad az út és könnyebben mozoghatnak a munkagépekkel.
Bella Rudolf hálás a gazdák önzetlen hozzáállásáért, hisz volt olyan nap, amikor több mint tíz traktor szállította a helyszínre a 3.500 tonnányi alapanyagot. A tereprendezés után a Pálmajori út egészen az ún. széles útig tartó közel 3 kilométeres szakaszára 6 méter szélességben hordták fel.
A csemetekertnél lévő útszakasz azon részeit is rendbe tették, ahol korábban nagyobb kátyúk keletkeztek. Csatárimajorban a középső utcát kb. 400 méteren át újították fel a határig. A rossz állapotban lévő vágástéri út 900 méter hosszan kapott új felületet.
– A jövőt illetően további megbeszélések folynak alapanyagok beszerzését illetően, hiszen szándékunk szerint folytatnánk a külterületi utak karbantartását – mondta lelkesen a helyi képviselő, hozzátéve: legalább évente kétszer, tavasszal és ősszel rendezni kellene ezeket az utakat, hogy ne álljon meg rajtuk a víz. Az utak építése mellett fontos a karbantartásuk is.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.