A rábaközi motoros baráti kör tagjai több alkalommal kifejezésre juttatták, hogy érző szív, érző lélek lakozik bennük. A társadalmi szerepvállalás olyannyira fontos számukra, hogy lehetőségeikhez mérten több éve segítik a környező települések óvodásait.
– A motorosok nem először jártak nálunk – mondta Molnár János. Babót polgármestere arról beszélt, hogy korábban az óvodások Mikulás ünnepségén vettek részt a motorosok. A babóti telephellyel létrejött egyesület több szállal kötődik a településhez, aminek a helybeliek örülnek. A polgármester örömmel tartja számon a faluban működő aktív civil szervezeteket. A motorosok akciója révén az óvodások már most belekóstolhatnak a két keréken való közlekedésbe. A klub tagjai arra is ígéretet tettek, hogy egy következő alkalommal rövid oktatást tartanak a kicsiknek az alapvető közlekedési szabályokról. – Bízom benne, hogy a jövőben is megmarad ez a kapcsolat és újból meglátogatják az óvodásokat – mondta Molnár János.
A Kapuvári Király-tó Óvoda és Bölcsőde tagintézményeként működő babóti óvoda Királyfa csoportjába 29 gyermek jár. – A királyfa a falu ékessége, mely az óvoda mellett található; innen a csoport elnevezése – magyarázta Mátics Zoltánné. A tagóvoda–vezető hozzátette: – Nagyon örülünk minden segítségnek, és nem először jártak nálunk a motorosok. Szeretettel várjuk őket a családi napon, amikorra azt tervezik, hogy a helyes közlekedésre tanítják a gyermekeket.
– Pár évvel ezelőtt Mikulásként érkeztek a motorosok még a régi óvodába, aminek nagyon örültek a gyerekek, és ez a következő években is folytatódott. Most újra meglátogattak bennünket, a gyerekek pedig nagy izgalommal várták őket. Nagyon jó kezdeményezés az övék, az hogy az óvodákat önzetlenül támogatják – osztotta meg velünk gondolatait Horváthné Tóth Judit, a Szárföldi Búzavirág Óvoda és Konyha intézményvezetője.
A hét aktív taggal rendelkező baráti kör régen csatlakozott a motoros társadalomhoz, és új egyesületet alakítva úgy döntöttek,
folytatják a három-négy éve megkezdett jótékony célú tevékenységüket: sorra járták azokat az óvodákat, ahol korábban Mikulásnak öltözve, ajándékaikkal örvendeztették meg a gyerekeket. A mostani alkalommal lábbal hajtós műanyag kismotorokat vittek az kicsiknek.
Mivel az ehhez hasonló egyesületeket egymást jól ismerő, baráti viszonyban lévő emberek alkotják, nehéz hozzájuk csatlakozni, és akár több éves „próbaidőt” is át kell vészelni, hogy befogadják maguk közé. Fücsök Zsolt, a rábaközi motorosok vezetője arról beszélt, hogy túráikhoz bárki betársulhat külsősként, aztán ha idővel megkedvelik egymást, akár tagként is befogadják. A rábaközi motoros baráti kör céljai közt szerepel a tájegység népszerűsítése, a hagyományok ápolása. Szívesen részt vesznek a falunapokon és a motoros felvonulásokon. A közeljövőben baleset–megelőzési napokat szerveznének az óvodákban. Jótékony akcióikhoz szeretnék megnyerni azokat a magánszemélyeket, vállalkozásokat, amelyek a használaton kívüli, feleslegessé vált tárgyaikat átadnák a rászorulóknak, hiszen az másoknak még fontos lehet.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.