Több kormányzati ciklus alatt lehet csak rendbe tenni azokat a mellékutakat, amelyek feltétlenül megértek a korszerűsítésre – véli Gyopáros Alpár, aki a térségben élők türelmét kéri, bízva abban, hogy jövő tavasszal újabb felhatalmazást kapnak a választópolgároktól a folytatásra, hisz szeretnének a munka végére érni.
Bármilyen furcsán hangzik, a mellékúthálózat fejlesztése lényegesen nagyobb feladat, mint az autópálya építés. Az M85-os gyorsforgalmi egyetlen nagy lendülettel készült el: a nyomvonal kijelölés után került sor az ingatlanok kisajátítására, ezután megkezdődhetett az építkezés, majd a végén az ünnepélyes átadás – vázolta nagy vonalakban a munka ütemét Gyopáros Alpár.
Ezzel szemben a mellékúthálózatok fejlesztése lényegesen több rákészülést és fejtörést igényel, hiszen meglévő utak javításáról van szó – tette hozzá a kormánybiztos.
Vannak olyan útszakaszok a Rábaközben is, amelyekhez negyven éve nem nyúltak hozzá. Magyarországon tízezer kilométernyi olyan mellékút-hálózati szakasz van, amely azonnali beavatkozást igényel. Valamelyiknél még az útalapot is pótolni kell, és teljesen újjá kell építeni az egész pályatestet, máshol pedig elegendő, ha a felület lemarása után új aszfaltréteget kap.
– A baloldali kormányok idején, vagyis 2010-ig nem történt számottevő mellékúthálózat fejlesztés. Volt néhány autópálya építés, melyek közt előfordultak botrányosak is felesleges alagutakkal és viaduktok megépítésével. 2010-ben aztán csődközeli helyzetből kellett megmenteni az országot és nagyjából 2014/2015-ig rázódott helyre a gazdaság és a teljes hazai költségvetés. Azt követően indult el egy országos mellékúthálózat fejlesztési program, melynek
keretében újul meg például a Szanytól Veszprém megye felé eső szakasz, amelyet követhetett a 86-os főútig terjedő második ütem is.
Gyopáros Alpár már az induláskor a Magyar Falu Program egyik zászlóshajójának nevezte a mellékúthálózat-fejlesztési munkálatokat. Mindehhez rendelkezésre áll a teljes hazai mélyépítő kapacitásnak megfelelő forrás – jegyezte meg a kormánybiztos, aki szerint ennél gyorsabban nem is haladhatnának, hiszen az ágazat teljes erőtartalékát felhasználják erre a célra. Számszerűsítve: 2019 év elejétől 2022 év elejéig 3 ezer kilométernyi útfejlesztést valósítanak meg, vagyis a több évtizedes – távolságban mérve 10 ezer kilométernyi – lemaradás közel egyharmadát három év alatt sikerül ledolgozni.
Ehhez képest jövőre még nagyobb tempóra kapcsolnak, mert szép sorjában befejeződnek a beígért autópálya beruházások és az emiatt felszabaduló építőipari kapacitást a mellékutak fejlesztésére tudják fordítani. A folytatásban, vagyis 2022-ben további 1500 kilométernyi mellékúthálózat fejlesztés indulhat – jegyezte meg Gyopáros Alpár.
Régi álom beteljesülése: Megújul Csornán a Dózsa György utca
Csorna Város Önkormányzata 130 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Belterületi közutak fejlesztése tárgyú felhívására benyújtott „Csorna Dózsa György út burkolatának felújítása” című, TOP_PLUSZ-1.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.