asszonyt Kapuvár vezetője fogadta a városházán. A cseh nagykövet asszony látogatásakor merült fel, hogy a sok egyéb kapcsolatuk mellett miért ne lehetne a tőlünk északra lévő állammal is tartósabb elköteleződése Kapuvárnak. Miután megismerkedtek a vendégek a rábaközi településsel, ahhoz hasonló adottságokkal rendelkező cseh várost ajánlottak a figyelmükbe. Tavaly szeptemberbe utazott el az itteni küldöttség Jesenikbe, ahol a látogatóknak nagyon szívélyes fogadtatásban volt része. A Budai Imre alpolgármester vezette delegáció idén
tavasszal nézett körül Csehország északkeleti régiójában. A második találkozó alkalmával meggyőződtek arról, hogy mindkét fél szeretné a hosszú távú együttműködést. A közös célok összehozták őket, és rendszeres információcserével szeretnék még hatékonyabbá tenni a két ország települése közt körvonalazódó megállapodást. Mire alapozzák mindezt? Jesenikben tradíciója van a turizmusnak, és közkedvelt állomása a keringési betegségben szenvedő betegeknek, mely kitűnően illeszkedhet a kapuváriak perifériás érrehabilitációs programjához. Mivel a két szakterület rendkívül közel van egymáshoz, úgy gondolták, hogy kapacitásukat és erejüket összeadva ketten hatékonyabban tudnának fellépni az egészség helyreállításának területén.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.