Kapuvár idén sem élte fel tartalékait

Kapuvár célirányos marketing tevékenységével megalapozta idegenforgalmának fellendítését, már csak a tőkeerős cégeket kell meggyőzni arról, hogy ez nekik mennyire előnyös befektetés. Hámori György szerint a folyamat eleljén járnak, de nem lehetetlen a pozitív kicsengés.

A kapuvári önkormányzat utolsó előtti ülését értékelte nemrég Hámori György. A polgármester a november végi tanácskozás legfontosabb napirendi pontjának nevezte az idei költségvetés harmadik negyedévi teljesítéséről szóló beszámolót.
Az eddig rendelkezésre álló számadatok birtokában ki lehet jelenteni: Stabil és megalapozott gazdálkodáson nyugvó évet zár Kapuvár, így a városnak pénzügyi tartalékait sem kellett mozgósítania.
– Adóbevételeink is szépen alakultak és majdnem minden adónemben túlléptük terveinket. Különösen örvendetes az idegenforgalmat érintő bevételek alakulása – mondta Hámori György, hozzátéve: Az évekkel ezelőtt megkezdett munka lassan beérik, ezért ha lassan is, de a turizmus egyre több bevételt eredményez. Kapuvár fürdőjét és szálláshelyeinek nagy részét főleg cseh, szlovák és lengyel turisták látogatják, köszönhetően az évekkel korábban kezdeményezett marketing tevékenységnek. A város megtette a szükséges lépéseket szálláshelyeinek további bővítésére, de a látványos fejlődéshez még több pályázati forrásra lesz szükség, mert az önerő önmagában kevés.
– Amíg a város stabilan tartja a gazdálkodását – nem kell folyószámla hitelhez folyamodnunk és van tartalékunk –, fel sem merül bennünk a lakosság plusz adóztatása – fogalmazott a település vezetője. Hámori György szerette volna eloszlatni a kommunális adóval kapcsolatos tévhitet: A pénzből nyilván futja az intézmények fenntartására, a közvilágítás fejlesztésére is, de ez a fajta közteher nem arra való, hogy az egyének igényeit teljesítsük, hanem a város általános feladatait finanszírozzuk belőle. Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy az adókat a város építésére és működtetésére fordítja az önkormányzat.

A kapuvári önkormányzat 350 millió forinttal megemelte a költségvetés főösszegét, amire a két nagy beruházás, a Széchenyi iskola felújítása és a belvárosi kerékpárutak fejlesztése miatt volt szükség. A polgármester utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a plusz jelzőlámpákat nem kedvtelésből, hanem a szigorú előírások miatt helyezték el. A lámpák működését a próbaüzem letelte után fogják a szakemberek véglegesíteni.

Beküldés dátuma: 2015. 12. 14.

Kapcsolódó hírek

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.