2024 októberétől részben új összetételű, egyfelől viszont a régi tagokból álló nyolc fős képviselő-testület fogja működtetni Kapuvárt. Hatan a Fidesz-KDNP jelöltjeként szereztek mandátumot, ketten pedig függetlenként jutottak be a helyhatóságba.
Horváth László életében nagy változást hozott a 2024-es esztendő, pontosabban a június 9-én megtartott helyi önkormányzati képviselői és polgármester választás, ugyanis a Fidesz-KDNP polgármes-terjelöltjeként megszerezte a mandátu-mok többségét.
Kapuvár leendő polgármesterétől nem idegen az önkormányzati tevékenység, hiszen tíz éve tagja a kapuvári képviselő-testületnek, ráadásul a Humán bizottság elnökeként széles körű rálátást szerzett a város közügyeire. A tankerületi központok megalakulása előtti időszakban, amikor még az önkormányzatok látták el az iskolafenntartói feladatokat, iskolaigazgatóként szoros kapcsolatban volt a helyhatóságokkal. Horváth László nyilatkozatában kifejtette: októberi beiktatásáig van ideje arra, hogy még alaposabban beleássa magát az önkormányzati tevékenységbe Hámori György, jelenlegi városvezető mellett. – Amit a választások előtt mondtam, megtartom. Azért is mertem ígérni, mert láttam, hogy a város költségvetése mit enged meg - fogalmazott Horváth László. Kapuvár következő polgármestere megköszönte a biztató szavakat és a választásokon rá adott voksokat. Reméli, hogy munkájával azokat is meg tudja majd győzni, akik úgy érezték, nem ő a megfelelő személy a városvezetői pozícióra. Várja az előtte álló feladatokat és bevallása szerint távol állnak tőle a rosszindulatú veszekedések. Az értékrendjébe nem férnek bele azok a parttalan viták, melyek sehova se vezetnek.
– Elsősorban dolgozni szeretek, a feladatok és azok megoldásai éltetnek. Célom, hogy a város fejlődjön. Pedagógusként, igazgató-helyettesként és igazgatóként is eszerint tevékenykedtem az iskolában is negyven évig. Nem lehet más küldetésem, mint hogy tegyek azért a közösségért, mely bizalmat szavazott nekem. Bízom abban, hogy együtt tudok dolgozni a képviselő-testülettel, illetve az önkormányzat dolgozói ugyanazzal az energiával és erőbedobással támogatnak majd, mint ahogy elődömmel, Hámori Györggyel tették – fogalmazott Horváth László, majd hozzátette: Akkor sem kapott száz százalékos bizalmat, amikor annak idején megválasztották iskolaigazgatónak, de fél, illetve egy év után megfordult a dolog, mert látták, hogy teljes erőbedobással az iskolaáért dolgozik. Városvezetőként is így gondolkodik, ezért reméli, hogy Kapuvár töretlen fejlődése fennmarad. A nehéz gazdasági helyzetben is biztosítani kell a stabil költségvetést, az intézmények működtetését, és az előttük álló városi feladatokat. A leendő polgármester nyitott az előrevivő javaslatokra és a segítő szándékú információkra.
Beküldés dátuma: 2024. 06. 26.Bűnmegelőzési szempontból az egyik legfontosabb téma a drogprevenció, ezért a rendőrség időről-időre felhívja a figyelmet a kábítószerek veszélyeire.
A „Táncoló lábak” fesztivál a közösség erejének, az örök ifjúságnak és az összetartozásnak az ünnepe, benne a tánc pedig a közös „nyelv” – ezekkel a szavakkal köszöntötte dr.
Kapuvár 2025 tavasza óta eseményekben gazdag időszakot tudhat maga mögött. Horváth László polgármester a legfontosabb fejleményekről tartott tájékoztatót a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.